Javában folyik a többhetesre duzzadt, országos kulturális jelenséggé duzzadt Pride-fesztivál. Vasárnap természetesen ott leszek és fotózok a felvonuláson, már nagyon várom, noha a fesztivál többi apsektusa meglehetősen hidegen hagy.
A nagy napilapokban is kiemelt helyen szerepel a Pride hét és az ehhez kapcsolódó politikai megnyilvánulások (szeptemberben választások!). A kereszténydemokraták és a jobboldali Sverigedemokraterna mélyen hallgatnak - a melegjogok megkérdőjelezése itt annyira nem szobatiszta téma, hogy az ellenzők csak hallgatással fejezhetik ki véleményüket. Minden más politikai öngyilkosság lenne.
Most az egyik vezető stockholmi szociáldemokrata politikus a következő javaslatokat mutatta be annak esetén, ha ők nyerik a választásokat (a hbt a homo,- bi és transznemű közösség rövidítése):

• A városvezetőségben külön bizottsági tag foglalkozzon kiemelten a hbt kérdésekkel.
• 1.5 millió koronás beruházást az Egalia nevű stockholmi hbt szabadidőközpontnak.
• A női-férfi mosdók helyett unisex mosdók létesítése az összes stockholmi nyilvános helyen és állami intézményben (kórházak, hivatalok, iskolák, könyvtárak), hogy a transzneműeket ne érje kellemetlen élmény a mosdó használatakor
• Kiemelt és tudatos gender és hbt gondolkodásmód bevezetése az óvodákban
• A hbt-perspektíva kiemelt szerepe az iskolai szexuális felvilágosító órákon
• Idős hbt személyek számára hbt szempontok mentén kialakított állami idősotthonok létesítése
• A stockholmi városvezetés aktívan dolgozzon mindenféle diszkrimináció ellen és az önkormányzat dolgozóit ilyen jellegű oktatásban részesítsék, majd hbt-certifikációval lássák el
• A városmúzeumban nyíljon állandó hbt-kiállítás
• A hbt családok megítélését javítsák a nő- és gyermekgyógyászatokon, szülészeten
• Jobb ellátást és pszichoszociális támogató programokat a HIV-pozitív és AIDS-beteg pácienseknek.

Bevallom, több pont előtt is értetlenül állok. Milyen az a hbt idősotthon? Mi az, amit a hbt személyek egy hagyományos otthonban nem tudnak megcsinálni? Miért kell az óvodába is gender gondolkodásmód? Miért járjanak a hbt-k külön szabadidőközpontba? Nem a szegregáció megszüntetése volna a cél? És a mosdó sem tetszik. A női mosdó sokkal tisztább, a férfi piszoár szagát mindnyájan ismerjük. Ez fizikai sajátosságokból ered és nem sokat lehet tenni ellene. Nem szeretnék körbe- és lehugyozott vécére ülni, sem pedig bűzölgő piszoárok mellett elslisszolni, amikor dolgom van. Nekem megint úgy tűnik, hogy egy elenyésző kisebbség miatt figyelmen kívül hagyják a többség kívánságait. A heterókat megkérdezte erről bárki is? Elnézést, de a transzneműek roppant kevesen vannak. Ha évente egyszer be akar jönni a női mosdóba egy transznemű, hát Isten hozta, egészségére. Semmi oka, hogy feszélyezve érezze magát. De hogy az évi egy transza miatt egész évben, napi szinten unisex mosdóba járjak, hát az egy kicsit erős nekem.

Van egy olyan szörnyű gyanúm, hogy polkorrektileg jelesre vizsgázott választási ígéreteket hallunk. Ez a nő az én szavazataimból biztosan nem fog kapni!

… hogy mostanában besötétedik éjszaka. Nyáron unyanis mindig van egy halványkék derengés, és ha az ember csak egy picit is tovább marad fent (mármint a szokásos éjfél helyett mondjuk kettőig), akkor már bőven virrad és az embernek az az érzése támad, hogy vége az éjszakának, lehet felkelni. Ha korán fekszem, mondjuk tizenegykor, akkor még bőven nappali világosság van, tehát nagyon be kell időzíteni, ha az ember viszonylagos sötétben óhajt elaludni.
De most már fekete-sötét igazi éjszakák is vannak, igaz csak pár óra hosszat, de vannak. Így aztán aludni is sokkal könnyebb, nem beszélve arról, hogy a trópusi kánikula is alábbhagyott. Lassan, de biztosan közeleg az ősz, öröm és boldogság :)
 

Tegnap érkeztem vissza Stockholmba a nyaralás után. Torokgyulladás, láz, szédülés, hányinger. Délután értem haza és még tettem-vettem, majd estefelé elmentem a 6-700 méterre lévő boltba, hogy kicsit feltöltsem az üres éléskamrát.
Szép lassan el is sétáltam, még jól is esett a levegő. Vettem pár apróságot, majd hazafelé indultam. A bolt előtt 100 méterrel kénytelen voltam leülni egy lépcsőre, annyira gyengén éreztem magam - egyszerűen ne tudtam továbbmenni. Éreztem, hogy lüktet bennem a láz.
Olyan öt-hat perce ülhettem ott, amikor a közeli szálloda teraszáról elindult felém egy pincérnő. Kicsit ijesztően festett: magas, szikár, ráncosra szoláriumozott bőr, rengeteg smink. Bizonyára azt hitte, részeg vagyok.
Fölém hajolt és megkérdezte, jól vagyok-e.
- Igen köszönöm, csak egy kicsit elfáradtam, azt hiszem lázas vagyok.
- Jaj szegénykém, gyere ülj le egy rendes székre, hozok egy kis vizet. Biztosan kiszáradtál ebben a nagy melegben.
És felsegített és eltámogatott a terasz melletti padokig, majd szaladt és egy nagy pohárban friss, jégkockáktól hemzsegő vizet hozott. Ott állt mellettem, míg elkezdtem inni, majd szólt, hogy ha még szükségem van valamire, szóljak nyugodtan.

Nem is tudom, hogy a friss víz vagy a gesztus segített többet, de miután kiürítettem a poharat, már volt erőm felállni és hazasétálni.
 

Ákos (weboldalát és szép fotóit itt találjátok) néha megkeres egy-egy fotójával, hogy mondjak véleményt. Hihetetlen jó képeket készít és szokott HDR-ezni is :)
Nemrégiben két szép fotóját küldte át, hogy valami nem stimmel velük, de nem tud rájönni, hogy mi. A saját ízlésem szerint módosítottam a képeken. Mindkettőn kb. ugyanazt az utómunkát végeztem: pici Color Balance és Levels, valamint az ég kékjén mindkét esetben halványítottam.
Ezt a pici módosítást szinte minden HDR fotón elvégzem, és a simán RAW-ból importált képeimen isáltalában mindössze ugyanezt csinálom. A színegyensúly módosítást minden esetben érdemes kipróbálni és a levels segítségével finoman növelhetjük a kontrasztot és ezzel együtt a szaturációt is.
Kíváncsi vagyok, ti mit szóltok. Melyik változat tetszik jobban, illetve ti milyen utómunkát végeznétek az eredetin!

Nemrégiben egy éjszakát töltöttem a Tyresta nemzeti parkban. Ez a szép hely Stockholmtól rögtön délre fekszik, és egészen a bejáratig városi busszal megközelíthető. Innen aztán számos túra- és sétaösvény vezet körbe a parkon, ahol jó néhány tó is található. Az én célom is egy tópart volt, ahol remek lehetőségek vannak a kirándulásra. Az ösvény végig remek, az utolsó másfél kilométert hatalmas, lapos sziklákon kell megtenni, szóval szórakoztató gyalogtúra. A tó partján pedig egy három oldalú, vízhatlan, fából épült menedékhely várja a turistát. A kunyhó előtt elkerített részen tűzrakóhely, és - most fogózzatok meg - néhány méterrel odébb egy köbméternyi ládában, felhasogatott tűzifa áll a kirándulók rendelkezésére, természetesen ingyen és bérmentve. A faláda mellett nagyobb farönkök és egy nagy fejsze - a tűzrakóktól elvárják, hogy ha fogytán van a felhasogatott fa, akkor pótolják.
Este fél hatkor érkeztem ki egy ismerősöm társaságában, aki autóval kivitt és néhány óráig kint maradt, majd hazament. Ezalatt megpróbáltunk tüzet rakni, ami remek kihívás volt, tekintve, hogy semmifajta tűzszerszámot nem vittünk (ez véletlen volt és nem vagánykodás). Szerencsére az ismerősömnek rémlett valami a nagyítóüvegről és a Nap sugarairól, ezért aztán a 85/1.8 objektívemet, sűrű keresztvetések közepette, nehogy a fotózás védőszentje örökre elátkozzon, bevetettük tüzet csinálni. Mintegy órámba került, de végül sikerült lángra lobbantani valami kis zuzmót és szalmát. Persze miután véres verejtékkel sikerült tüzet raknunk, megérkezett egy apuka két gyerekkel és egy csomag gyufával. De nem baj, a győzelem a mienk volt!
A túra célja az volt, hogy 24 órán át fotózzak egyetlen helyszínen, ezáltal megvizsgálva, kipróbálva a fények változását és egy kis kitartásgyakorlatnak sem utolsó. Egy angol fotós magazinban olvastam erről a fajta kirándulásról és nagyon megtetszett az ötlet. Utóbb 24-ről 12 órára módosítottam, tekintve, hogy reggel 6 (ami Svédországban ilyenkor már 2 órával napkelte után van) és este 6  között már nem nagyon vannak fotogén fények.
Fél hétkor elkezdtem hát a fotózást, és ugyan nem óránként egyet, hanem átlagban óránként 3-4 fotót készítettem.
Kilenc és tíz között az ismerősöm hazaindult, az apuka és a két csemete nyugovóra tértek kicsit odébb a sátrukban, én pedig megkezdtem a virrasztást. Még bőven világos volt, de már kezdett lehűlni a levegő és amire lement a Nap, egészen hűvös lett. Jégeralsó, vízhatlan nadrág, két t-shirt és egy kapucnis pulcsi volt rajtam, de éjfél után egy termo felsőt is magamra húztam.
Éjfél körül megkezdődött, amire titkon vártam: előkúszott egy vékony ködpára-réteg a tó felszínére. Ez a köd a levegő lehűlésével egyre vastagabb, fehérebb lett, erre a látványra vágytam, mióta Svédországba költöztem. Hihetetlen szép volt, mögöttem a sötéten susogó erdő, balra a mindvégig bíborszínű aljú égbolt, fölöttem a mélykék, nem teljesen sötét ég, előttem és jobbra pedig a tóparton pihenő sziklaóriást körbetáncoló ködfoszlányok - ilyenkor tényleg átérzi az ember, hogy miért is hittek az északiak oly sok mesebeli figurában még a 20. század elején is.
A kirándulás előtt tartottam tőle, vajon milyen rejtélyes hangok lesznek majd az erdőben. De az egyetlen hang egy halk plöttyenés volt a közelemben. Az elemlámpa fényében pedig egy szép, nagy békula ült és nézett engem. Azonnal összebarátkoztunk, bár elemózsiát  nem tudtam adni neki, de megengedte, hogy hozzáérjek és egész éjszaka a közelemben ugrált. Helyes béka volt, lehet meg kellett volna csókolni.
A legsötétebb órában, amikor fáradt voltam, nyűgös, fáztam és úgy globálisan elegem volt az egészből, felkelt a Hold. Velem szemben, a fenyők mögül kandikált elő és szabad szemmel látható sebességgel mászott fel az égre. Sajnos a leghosszabb tele 85mm volt, de így is készült róla pár kép, persze állványról.
Hajnaltájt, amikor már úgy éreztem, hogy már kézből is kitartom az expókat, egy kis sétára indultam a környező sziklák között. Itt ért a napfelkelte is, és életre szóló emlék, ahogy a Nap első sugarai megvilágították a dúsan szálló ködpárát. Közben persze kattogott a gép szorgalmasan :)
Érdemes megfigyelni, hogy csupán egy perc mennyire hihetetlen különbséget okozott a fényekben (04:26 és 04:27 között). Amint a Nap erőre kapott, rögtön kisöpörte a ködöt a tóról és teljes erővel melegítette a levegőt. Ezt élveztem én is pár órán át, aztán hazabuszoztam és estig aludtam.
A képeknél érdemes megnézni az időpontokat (kép alján jelenik meg). Fotózáskor az egyszerűségre törekedtem (najó, a végén van egy HDR), nagyjából módosítatlan képek. Az ihletet részben maga a letisztult, sallangmentes svéd természet adta, de kirándulás előtt nézegettem a nagy svéd tájképfotós, Claes Grundsten képeit is a helyszínről.

Minap gondoltam, fogom magam és átruccanok Malmöből Koppenhágába. Mindig mondom, hogy Malmö legfőbb látványossága Koppenhága, hiszen a remek Öresund hídon mindössze 35 perc alatt röpít át a vonat a dán fővárosba. Az Öresund vonatot a dán DSB üzemelteti, Malmö és Koppenhága között 20 percenként jár (természetesen a teljes régióban közlekedik, nem csak a két város között), a felnőtt egyirányú jegy ára 105 svéd korona, olyan 2600 forint körül van. Jegyet kb. 30 másodperc alatt ad a sok helyen kihelyezett, bankkártyát is elfogadó automata.
A szerelvény halk, légkondicionált, tiszta. Kalauz helyett ‘vonathostessek’ és hostok járnak körbe, ellenőrzik a jegyeket, jegyárusítást is végeznek, némi felár ellenében. A vonat közepén tágas kocsi van a poggyásszal, babakocsival, kerekesszékkel, biciklivel utazóknak (a vonat Skandinávia legnagyobb repterén, Kastrupon is megáll). Ragyogó tisztaságú és kellemes illatú mosdó is van a vonaton; természetesen ez is tágas, hogy kerekesszékkel is használható legyen.
Ami pedig a legjobban tetszik a vonaton: van csendes részleg. Egy kocsit elkülönítettek azoknak, akik csendben szeretnének utazni. A csendes részlegen tilos a mobiltelefon használata, csak suttogva lehet beszélgetni és természetesen zenetüccögést sem hallani. Mindig itt utazom, olyan jó elkerülni a hangos utastársakat, mobilőrülteket és egyebeket. (Sajnos cigányhifi Svédországban is van, nevezzük tinihifinek.)

Mindez szép és jó, az idén már voltam Koppenhágában, tökéletesen működött minden. Azonban tegnap minden összeomlott. Valami váltóhiba miatt több órás késések voltak, egymás után törölték az Öresund vonatokat. Minderről nem tudtam és gyanútlanul közelítettem meg a malmöi pályaudvart és vettem meg a jegyet. Hamarosan azonban feltűnt, hogy az állomáson szinte háborús körülmények uralkodnak, rengeteg ember lézengett céltalanul, és hamarosan láttam, hogy törlik a járatomat. Segond, gondoltam, hiszen 20 percenként jár, megvárom a következőt. Amikor a harmadik vonatot is törölték és közölték, hogy belátható időn belül nem tudják elhárítani a hibát, gondoltam, átnézek a pótlóbuszokhoz. Ezek másodpercek alatt megteltek siető utasokkal, akik a reptérre igyekeztek és a gépük lekésésétől tartottak (joggal). Mivel nem akartam a buszon tolongani és elvenni a helyet valakitől, aki esetleg a drága repjegyét, nyaralását bukná a késés miatt, úgy döntöttem, inkább Malmöben maradok.

Visszasétáltam a pályaudvarra, be az ügyfélszolgálatra.
- Jó napot, visszaválthatom a jegyemet?
- Természetesen. Utaljuk a kártyára, vagy készpénzt szeretnél?
- Jó lesz készpénzben is.

A pénztáros lány kérdések, igazolások, fenyegetőzés, beszólogatás, könyörgés, rimánkodás és a magyar vasutaknál már megszokott többi tortúra nélkül vette el a jegyemet, adta vissza a pénzt, és elnézést kért a kellemetlenségért.