Nem, nem halt meg a blog, de hetek óta alig fotóztam valamit. Füllesztő, 100% páratartalmú kánikula volt, hol a lakásban pihegtem, hol a légkondicionált helyiségekben ücsörögtem, amennyit lehetett. Akinek légkondicionált irodája van, becsülje meg nagyon :)
Remélhetőleg most elmúlófélben van a borzalmas meleg és ismét kimehetek fotózni. Remélem, a Pride fotókat már láttátok!

Az igazán hardcore olvasóim még emlékeznek erre a posztra, amelyben a Magyar Posta élmunkása bemutatta a cégnél kívánatos és követendő viselkedést. (Folytatás előtt kérem, mindenképpen olvassák el a belinkelt írást, másképp értelmetlen lesz a szenzáció.)
Ma nagyon hasonló feladat előtt álltam: szépen kidolgozott, nagyméretű papírképeket kellett eljuttatnom postán a címzettnek. Ott kezdődött, hogy tubust sem kellett vásárolnom, mert a laborban adtak ingyen, amikor megtudták, hogy küldésre lesz, illetve nem tudubst, hanem dobozt, de mindegy. Piti összeg, de jólesett, igaz, törzsvásárló vagyok.
Következett a posta! Svédországban tudvalevőleg megszüntették a postahivatalokat és a levél- és csomagküldést, felvételt, kisboltokba delegálták. Ezekből rengeteg van és a csomag mindig a lakcímhez legközelebbibe érkezik. Ezeken a kispostákon levélküldeményt is lehet feladni, szóval egy ilyenbe tértem be a tubusommal. A táskámban - emlékezve a belinkelt posztban történtekre - egy nagy rolni ragasztószalag, olló és filctoll lapult.
A pulthoz fáradtam. Fiatal szőke lány vár, talán diákmunkás.
- Jó napot kívánok, ezt szeretném Romániába küldeni.
- Levélként vagy csomagként? Mert ha levélként küldöd, nem lehet nyomonkövetni, ha esetleg eltűnne…
- Hátööö… mi a különbség? Mármint árban?
- Lássuk csak…(megméri) - levélként 92 korona lenne, csomagként a duplája.
- Akkor legyen levélküldemény.
- Oké, írd rá a címet, és adom a bélyeget.
- Egy pillanat, csak leragasztom… - és készültem elővenni a ragasztószalagot, ollót.
- Ja, akkor tessék, itt van - és elém tesz egy nagy rolni ragasztószalagot a Posta  logójával és egy ollót. Szerencsére volt lélekjelenlétem lefotózni :)
Természetesen nem kellett külön elfáradnom egy ATM-hez, hanem elfogadják a bankkártyát, köszönet, köszönés, távozás.
Költői kérdés: miért van az, hogy itt a posta a legkisebb trafikos kihelyezettségbe is tud adni az ügyfél dolgát megkönnyítő apróságokat, valamint a legutolsó trafikosnak sem derogál ezt továbbítani az ügyfélnek? És miért nem lehet ugyanezt megoldani a magyar postahivatalokban? Ahol nem tini diákmelósok, hanem elvileg szakképzett személyzet dolgozik, legalábbis az arcuk akkora, mintha ők fújnák a passzátszelet?
És senki ne mondja nekem, hogy ez pénz kérdése…

Ma a kedvenc fotókidolgozóm weboldalán böngészgettem és a hasznos tudnivalók rovatban igen jó tanácsra bukkantam. Sokszor felmerül a kérdés, hogy az adott fotóból mekkora papírképet lehet készíteni, mekkora méretre elég a felbontás. Ez persze roppant összetett kérdés és egy nyomdaipari szakember lyukat tud beszélni a hasunkba a témáról, de az ökölszabály leegyszerűsíti a dolgunkat.
A felbontást osszuk el százzal és megkapjuk, hogy hány cm lehet a papírképünk, minőségromlás nélkül.  A mellékelt képen tehát 28×42cm lehet a legnagyobb nyomat, tehát nagyobb gond nélkül 30×45 papírméretre nyomtathatom a képet. Ha a felbontás 1200×800, akkor 12×8cm papírkép a nyerő.