Júniusban folytatódott a G11 őrület. Valamint rákaptam a panorámakészítésre, miután valahogy kezdem érezni, miben is más egy panoráma, mint egy kb azonos látószöget lefedő nagylátós kép: a nagylátóval torzulnak az arányok, a távolabbi tárgyak egészen picik lesznek, erős a perspektíva. Egy panorámánál valahogy egy szintbe kerülnek a dolgok a térben, közelebbnek tűnnek a távoli tárgyak, jobbak az arányok. Többsoros panorámákat készítek és kezdek rájönni a dolog nyitjára. Már csak gépkapacitás kell hozzá, erre a 19 képes csodára 20 percet vártam. De szerintem megérte! Az automatikus illesztésen kívül semmiféle manipuláció nincs a képeken.

Elkezdtem az Indafotó blogra írogatni, aminek örülök. Igyekszem jófajta válogatásokat készíteni az indafotósok képeiből, és főleg olyan fotósokat szeretnék előtérbe helyezni, akik ritkán kerülnek címlapra. A virágfotós posztnak úgy látom, örültek az emberek, a következő - most eszkabálom, de ez a blog mégiscsak elsőbbséget élvez - sokkal interaktívabb lett. Sokan hiányolták innen a játékokat, a kihívásokat, ezen a vonalon gondolkodom az indafotóblogon is, szeretném aktivizálni és bevonni a fotóstársakat, olvasókat az alkotásba, a blog közösségébe. Remélem, velem fogtok tartani ott is.

Egészen friss, ropogós hír, hogy majdnem mentem Norvégiába most a következő hétvégén. Egy svéd fotós oldalon megkeresett egy srác, hogy kiruccanna egy hétvégére és látta a norvég képeimet, nincs kedvem vele tartani és megfelezni a költségeket? Két napig csak Norvégiáról álmodtam, aludtam, ettem, ittam, lélegeztem, éreztem a tüdőmben azt a levegőt - aztán ma reggel lefújta az egészet. Majdnem sírva fakadtam, mert ritkán adódik, hogy valakinek a környéken kocsija van és pont egy hétvégére, pont oda szeretne menni, pont velem, ami a legjobban hiányzik. De hátha majd még egyszer valamikor…

Nyaraltam is közben, Skonéban voltam a családdal, hazalátogatott nővérem is a porontyaival, imádnivaló két kiscsaj, lesznek róluk is képek. No meg a pesti beszámolóval is tartozom! Nem, nem felejtettem el!

A napokban csodálatos felhők voltak, próbálkozom a panorámával, több-kevesebb sikerrel. Azt hiszem, jó lesz magammal vinnem a 10-20-ast, bombasztikus égbolrfotózásban mégiscsak verhetetlen, főleg a jófajta hoya polárommal szerelve.

Most pedig fogom és megírom a posztot a legújabb HDR fantáziáról. Ja nem, a budapesti poszt! Többeknek tartozom fotókkal is. Mentségemre szóljon, hogy nyaraláskor szüleimnél felejtettem a hordozható merevlemezt az összes fotómmal és csak a múlt héten kaptam vissza őket. Borzasztó volt.

A hétvégét Skövde városában töltöttem egy barátommal. A bő 33 ezer fős városka (wikiből puskázok) a középkorban fontos egyházi város volt, és még látható a város melletti varnhemi kolostortemplom, valamint a mai templom melletti klastrom romjai, úgy kell elképzelni, mint a margitszigeti romokat. A város egyik fő látványossága a Silverfallet (ezüst vízesés) zuhatag, amely több lépcsőben összesen 60 méter szintkülönbséggel hullik alá a magasból. Béreltünk egy autót és körbejártuk a vidéket, nem hagytuk ki a Hornborgarsjön nevű mocsaras tavat sem, ahol tavasszal megpihennek a vonuló darvak. A látogatóközpontban napi bontásban ki volt függesztve az idei statisztika, április végén napi 25.800 darvat számláltak a tavon!
A kirándulás nagy részén a G11-et használtam, a templombelső és a vízesés fotózásakor állványról, de a város egyik parkjában találtam egy szép rododendronbokrot és ott elővettem a 85/1.8-at, sőt egy makró erejéig a Raynox 250 is felkerült az elejére.

ui. A pesti beszámoló nem marad el, írom+csinálom, csak most minden egyszerre történik, most is úton vagyok :)

A svédeknél nagyobb napimádó nép talán nem is létezik. Amíg Délen éltem, nem igazán értettem, miért vannak ennyire oda a fényért és a melegért, de amióta Stockholmban élek, jobban megértem. A hosszú és sötét tél után tényleg megváltásként érkeznek a hosszú nappalok, egészen más értéke van az első rügyeknek, virágoknak. Ezért aztán nyilván évezredes hagyományai vannak a tavaszköszöntésnek is, amikor beköszönt a szép idő. Egy ilyen ősi hagyomány a Valpurgis éjszaka, avagy Valborg, ahogy itt hívják. Aki olvasta a Nils Holgerssont, az emlékezhet, hogy a falukban mindenütt hatalmas máglyákat gyújtanak ilyenkor, a falu apraja-nagyja körégyűl, zenélnek, mesélnek, mulatnak, és a falvak egymással versenyeznek: kinek a máglyája nagyobb, kinek a tüze csap nagyobb lángokat az ég felé. Ez a hagyomány mit sem változott a mai napig. A svédek testületileg kivonulnak megnézni  a helyi máglyát, koccintanak és örül a fejük, hogy immár hivatalosan is itt a tavasz. A máglyák az utolsó téli hideget, az utolsó hófoltokat hivatott elűzni, de jelképes feladatán kívül praktikus haszna is volt: mivel hagyományosan május elsején engedték ki a jószágot a legelőkre, a valborgi máglyák fényével ijesztették el a környékről a farkast. (Ez utóbbit ma tanultam, az ünnepi beszédben említették.)
Madelene kolléganőmmel nagyon kellemes napunk volt: először megnéztük (sokadszorra) a cseresznyefákat, megállapítottuk, hogy már az utolsókat rúgja a virágzás, utána jól bekávéztunk és elvonultunk a Skansenre (az oridzsi), ahol a ‘hivatalos’ stockholmi máglya van. Még sosem voltam igazán Valborg ünneplésen, szóval izgalmas volt! Előtte gyönyörűséges kórus énekelt, majd egy irgalmatlanul hosszú és unalmas beszéd következett, és kilenc után nem sokkal végre meggyújtották a máglyát! És itt vannak a képek is róla, sajnos fordított sorrendben, de másképp nem akart együttműködni az Indafotó. A gép ismét a G11, nem panaszkodhatom, a képstabi és a 2.8-ról induló fényerő tette a dolgát. JPEG-ben fotóztam és a képeken semmi szín- vagy kontrasztmódosítás nincs, csak átméretezés, utóélesítés és néhol (de nem minden képen) zajszűrés. Van közte ISO800-on készült kép is és igazán nem mondhatom, hogy zavaró lenne a zaj. Időközben arra is rájöttem, hogy a Ken Rockwell által is említett problémára, miszerint az LCD-n gyönyörű élénk kép a számítógépen már kevésbé ragyogóan jelenik meg, mi a megoldás: a Levels jól irányzott alkalmazása! Főleg a jobboldali csúszka a fontos. Ezeknél a képeknél erre nem volt szükség, mert a kék óra+tűz kombó szép kontrasztos színes képeket eredményezett.

A Valborg mindenütt hatalmas ünnep az országban. Mivel hagyományosan ezen az éjszakán rúgnak be először a tinik, nem sokat ücsörögtünk, hanem korán hazaindultunk, hogy a legdurvább jeleneteknek ne legyünk tanúi.

Végül pedig egy kis nosztalgia: a hagyományos tavaszköszöntő ünnepély régi alma materem, a lundi egyetem parkjában. A maturált véndiákok hagyományos fehér sapkájában (nekem is van valahol) mászkálnak, énekelnek, boroznak, nyílik a magnólia, itt a tavasz.

Amit énekelnek, az az egyik legismertebb svéd népdal, egy igazán szép változat itt hallgatható meg:

Boldog és szép fotókban gazdag tavaszt minden kedves olvasónak! :)

Nem, nem új majomfajt fedeztem fel a dzsungelben, hanem a stockholmi cseresznyefákhoz volt szerencsém. A város központjában lévő kis parkok egyikében áll néhány tucat japán cseresznyefa, amelyek virágzása minden tavasszal tömegeket vonz. A stockholmiak testületileg kivonulnak megtekintei a rózsaszín, habos-babos csodát. Nekem ez a harmadik tavaszom itt, de tavalyelőtt és tavaly valahogy elmaradt, nem figyeltem. Most is majdnem lekéstem, de szerencsére szinte a tökéletes napon sikerült elcsípnem őket: a virágok teljében voltak, és egyetlenegy szirom sem hullott még le a földre. A 450D volt velem, kizárólag a 85/1.8-al. A Sigma 70-300 is a táskában volt, de valahogy nem volt annyi fény, hogy használjam, meg pont jó volt a 85mm. Velem volt a G11 is, ki is próbáltam a makrózást, de nem az én világom - a makró üzemmód csak 28mm-nél működik, ezért aztán minden torzul, meg a bokeh sem az igazi. Nem értem azokat, akik kiskompaktból csodálatos makrókat hoznak ki.
Amikor megérkeztem, erősen borús volt az idő, sőt az eső is esett - de a virágtenger alatt száraz maradtam. Egy félóra után viszont kisütött a nap és kaptam néhány remek ellenfényes-rózsaszínvirág homálybokeh képet.
A kedvencem a sorozatból talán az utolsó darab. Ez a középkorú asszony elmélyülten tolta a biciklijét, a látszattal ellentétben nem pózolt nekem, hanem mozgás közben kaptam le és bár egyenesen az objektívbe néz, nem nagyon vette észre, hogy fotózzák, egyébként errefelé az emberek amúgysem annyira érzékenyek az ilyesmire, mint Magyarországon. Valamiért szimpatikus nekem a kép, talán mert annyira hétköznapi és mégsem.

A leghíresebb cseresznyefák talán Washingtonban állnak, a 3750 Yoshino fajta cseresznyefát a japán állam ajándékozta Amerikának 1912-ben (ó, ha tudták volna…). A washingtoni szuvenírek tetemes részét rózsaszín cseresznyefavirágos apróságok teszik ki. A legszebb képeket az idei washingtoni cseresznyevirág-fesztiválról erre találjátok.

- Végre megérkezett a tavasz Stockholmba. Gyönyörűséges sétán voltam ma, több mint tíz kilométert gyalogoltunk a fotós kolléganőmmel. Közben piknikeztünk egyet, meg a sétáló tömeg nagy gyönyörűségére félórát kúsztunk-másztunk a krókuszmező közepén, ezt hoztam nektek, ni:

Nem is rossz a G11 bokeh-je, mi? Tele állásban, macro üzemmódban készült, sima JPG, kis levels igazítás. Igazán elégedett vagyok vele.
Summa summárum, 13 órától este hétig voltunk a levegőn (le is késtem a mosást), ma estére nem kell majd altató. Körbejártunk egy hosszú tóöblöt és egy kis tavat és élveztük az első tavaszias napot. A hó csak nemrégiben olvadt el, és az árnyékos helyeken még mindig van egy-két, egyre feketébb és gyászosabb kupac. Már a csúszásgátló (itt nem sóznak) homok és sóder összeporszívózását is megkezdték, igaz, ide a külvárosba csak május közepén érnek el, de most már mindegy is, havazni csak nem fog többet. Minap elég elkeseredetten nyugtáztam, hogy árpilis derekán HÓVIRÁG nő a házak tövében, mikor Magyarországon már zöldellnek a fák… de a mai krókuszrengeteg megnyugtatott, és jövő héten a zsengébb bokrokon is kipattannak a rügyek, akkor meg már tényleg sínen vagyunk.

- Még februárban hívott fel egy illető, hogy szeretné egyik képemet felhasználni az új arculatot kapó Budapest kártyán. El is adtam neki a fotót, és a napokban megjelent a kártya, így néz ki, ni:

Négyféle kártya van, az összes nagyon jól néz ki, sikerült eltalálni a dizájnt, tetszik, világos, friss, üde és modern. És sehol egy Lánchíd, míg a szem ellát!

- Megújult a rekafoto.com - az utóbbi időben egyre több megkeresés érkezik, főleg svédektől, hogy vásárolnának képeket, ezért aztán hozzáadtam egy menüpontot az oldalhoz, ahol képrendelési információk vannak. Idővel akarok egy svéd aloldalt is, workshopokkal, de az még a jövő zenéje. Mindenesetre frissítettem a kezdőlapot, világosabb lett minden, korszerűbb lett a dizájn. Plank Ádám ezúttal is villámgyorsan dolgozott és szinte gondolatolvasó módon követte a hebehurgya kívánságlistát. Lájkolom!
Nézzetek be a főoldalra, nagyon tetszik a nyitókép, nektek is? :)
A Kapcsolat meg a Linkek oldalra még kerül valami halvány áttetszőségű háttérkép, hogy ne legyen olyan csupasz-szürke az egész, amúgy meg egyelőre készen van az elképzelés.

- Végül pedig készült egy új önportré, a kedvenc szemüvegemmel (mármint csak egy van nekem, de szeretem)  és valamiért almával, amitől úgy nézek ki rajta, mint egy tanítónő. Meg akarom lőni ugyanígy, csak a 450D-vel és mondjuk a 10-20-al szerelve. A fotó a G11-el készült (új kedvenc játékszer), állványról, hála az elforgatható LCD-nek igen könnyű vele önöket lődözni :) mit szóltok, hogy nő a hajam!

Szerdán az operában voltam és a jeggyel együtt kaptam egy ajándékutalványt egy idegenvezetésre az operaházban. Kolléganőmmel együtt felkerekedtünk és elmentünk a mai vezetésre. Roppant érdekes volt, jártunk a királyi lépcsőházban, ahova a közönséges látogatók soha nem járnak, a régi öreg királyné pihenőszobájában, ahol a felvonások között visszavonult szunyókálni, beültünk a legdrágább helyekre a nézőtéren és meglátogattuk a kulisszákat is. A stockholmi operaház persze messze elmarad a budapestitől, ami a díszítést és a szépségét illeti, de így is csodás élmény volt. A képek szokás szerint az Indafotón vannak, kattintásra rövid magyarázattal.

Fotózáshoz az új G11-em volt velem, tökéletes választásnak bizonyult, mert nem volt idő obicserére, kapkodásra. A kézből lőtt képeket manuális módban: ISO400, f2.8-f4 és 1/20-1/200 beállításokkal lőttem. A  2.8-ról induló fényerő, a kényelmetlen helyzetekben forgatható LCD, az 1/20s záridőnél pengeéles képet eredményező beépített képstabi mind megkönnyítették a dolgomat. A színekkel, kontraszttal elégedett vagyok, az élesség és a zajmentesség pedig minden eddigi kompaktot messze felülmúl. Teljes nagylátón erős a hordótorzítás, de ezt csak a párhuzamos vonalakat tartalmazó képeken lehet észrevenni. Az egyetlen negatívum, hogy az LCD valamiért hihetetlenül szépnek mutatja a képeket és ezt a fényességet nem lehet elérni a számítógépen. Ezt Ken Rockwell is említette a G10-el kapcsolatban.

Következzenek a képek!

Valahol mindenesetre, itt azért várnunk kell még rá.
Tegnapelőtt elsétáltam a Dunakorzó stockholmi megfelelőjén: végig a Södermalm északi partján, ahonnan pazar kilátás nyílik az Óvárosra és a Városházára. Mit mondjak, pont olyan nehézkesen járható, mint a pesti Dunapart, a rakparton kocsik száguldanak, nehéz átjutni az úttesten, szmog van, a felső rakparton meg valami építkezés folyik. Nem értem, miért nem parkosítják, építenek sétányokat, kiülős helyekkel, télen forraltborosokkal, na mindegy. Gyönyörűséges jégtáblák úszkáltak a vizen, persze csak a mobil volt nálam, de azért lefotóztam a jeget is, a jégtörőt, meg a sziklafalon végigfutó méteres jégcsapokat is. Március 29, hurrá, Pesten már pattannak ki a rügyek a zsengébb fákon - jobb az ilyesmire nem is gondolni, csak belesavanyodik az ember.
Tegnap az Operában voltam, szenzációs volt a Don Pasquale, a fotózás ezért elmaradt. Ma munka után ismét ellátogattam a vízpartra, immár a G11-el felfegyverkezve, készen a jégtáblákra - és döbbenet, de  48 óra alatt minden elolvadt! Pedig olyan hideg volt végig, fogalmam sincs, hova tűnt keddről csütörtökre az a rengeteg jég. Azt hiszem, ma délután én voltam az egyetlen ember Stockholmban, aki azon bosszankodott, hogy elolvadt a maradék jég.

A mobilos fotókból hármat megpiszkáltam, nézzétek, ilyen a stockholmi tavasz.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma hazafelé jövet megláttam egy kis csokorék frissen nyílott téltemetőt. Holnapra meg 10+ fokot és esőt jósoltak, hátha végleg elolvad a hó és tényleg kezdetét veszi a tavasz.

Az újév hektikusan kezdődött, ugyanis elköltöztem. A mostani lakásom nagyon szép helyen, a Mälaren tó partján fekszik, a közelben természetvédelmi terület, kis erdő is van. Nyáron kompjárat visz át a közeli szigetre, ígéretesnek tűnik a fotózás, amikor végre kitavaszodik, de addig még három hónapot kell várni…
A hó az utóbbi napokban nagyon megroskadt, nulla fok körül van a hőmérséklet és egyre gyakrabban bújik elő a Nap, de ez becsapós, mert még két igen kemény téli hónap (igen, itt a március is az) következik, a jég pedig csak április közepén olvad el a vizekről.  A minap viszont már nagyon nem bírtam fotózás nélkül, úgyhogy megsétáltattam a gépet, gondolván, hogy a semminél rosszabb eredménnyel nem jöhetek haza.

A vízparton sétálva szép hosszú árnyékokkal találkoztam és egy remek kis felfordított csónakra is leltem :) olyan jó volt körbejárni, botorkálni a síkos köveken, próbálgatni, hogy lenne a legjobb beállítás. Persze jeges-havas talaj meg csonttá fagyott tóvíz nélkül még jobb lesz, de hát téli fotós jéggel főz, vagy mi.

Hazafelé menet pedig szép fényeket kaptam a környékbeli toronyházak fotózásához: a késő délutáni napsütés megvilágította a házakat és mögöttük a sötétebb felhőfalat, amely előtt fehér apró felhőfoszlányok rajzolódtak ki. Erre rásegítettem HDR-el a felhők kedvéért.

Az idén még nem volt ilyen idő. Jeges, hideg, vékony jéghártyától fénylő, befagyni készülő víz. Az idén a vizek befagyásával egyidőben esett le a nagy hó is, ezért aztán minden befagyott vízfelszínt vastag hótakaró fed, nem igazán fotogén módon. Még a Nap sem sütött ki decemberben, egész hónapban vastag szürke hófelhők takarták a várost. Ma ráadásul olvadt és a jég ilyen szürkés-kásás tócsás foltokban bukkant elő a hó alól. Elég gusztustalan volt. Ezért aztán kukáztam egy még 2008-as képet. Egy kortyot, valaki?

2010-et nem tartom annyira jó évnek fotózás szempontjából, mint 2009-et. Ennek persze több oka is van. 2009-ben megjártam a gyönyörű Norvégiát, valamint kocsival bebarangoltam Dél-Svédországot. 2010 sok változást hozott, egy hosszadalmas munkahely-váltás beárnyékolta a nyár és az ősz nagy részét. De ez az év is tartalmazott fénypontokat: a tavasszal a gotlandi kirándulás, nyáron Malmö/Helsingborg, no és a hagyományos tavaszi budapeszi út, amit remélem, idén is megismételhetek. Pont a budapesti fotókkal kikerültem az Index címlapjára is, ami soha nem látott nézettséget hozott az indafotós galériámnak. És valljuk be, ez jólesett! Ősszel immár másodszor ért az a megtiszteltetés, hogy kedves fotós ismerősöm, Marius Vasiliu meghívása által a bukovinai Toamna la Voronet nemzetközi kiállításon vehettem részt néhány fotómmal.

Az év legjobbjának ezúttal egy fekete-fehér képet ítéltem. Érdekes, hogy viszonylag ritkán csinálok ff-t, de egy all time top 10-be biztosan bekerülne néhány monokróm kép annak ellenére, hogy imádom az erős színeket. Itt viszont a téma különlegessége és az örök szerelmem, a hosszú záridő kombinációja szinte nem is engedett színes változatot.

Szerintetek jó kép nyert? Ráadásnak egy kis gyűjtés 2010, számomra legkedvesebb képei közül.

Created with Admarket’s flickrSLiDR.