egyben a változás szele is, ugyanis nagytakarítást és alapos átszervezést tartok az objektívparkomban. Nagyon sok és hosszú lelkitusa, számtalan megkérdezett fotóstárs tanácsa és nagy lélegzetvételű döntések után a következő kép alakult ki:
A jelenlegi objektívparkom: Canon EF 28/1.8 USM, Canon EF 50/1,4 USM, Canon EF 85/1,8 USM és Sigma 70-300/4-5.6 APO DG Macro (a Sigma 10-20-at kihagyom a felsorolásból, ő ugyanis a vérfürdő-újítás hullámból teljesen kimarad, érinthetetlen, nem vitás, a tájkép és urban fotóim szívcsakrája, nyugodtan pihenhet a fotós kredencben bevetésre várva). Ez az irdatlan mennyiségű fix objektív, az ősöreg és egyre kevésbé használt telezoomal együtt lenehezítette a fotóstáskát és bár én leszek az első, aki aláírja a fixek előnyeit, az objektívcserélgetés egyre nagyobb macerát jelentett. Nem vagyok profi fotós, aki egy, max két objektívvel végigfotóz egy rendezvényt; én sétáló amatőr vagyok, aki itt-ott meglátja a témát, többféle szögből megvizsgálja, közel-távol szemlélődik fotóznivaló után… ezért aztán úgy döntöttem, hogy négy objektívből csinálok kettőt (aztán három lett belőle, de máris mondom tovább).

Az egész ott kezdődött, hogy megtetszett egy fotóstársam Sigma 50-150/2.8 EX DC HSM objektívje és úgy éreztem, ez jó lenne nekem, mivel szeretem a kistele tartományt és a krémes bokeh-t, a fixeket pedig amúgyis 2.5-2.8 között szoktam használni. Először úgy voltam vele, hogy eladom az 50-es és a 85-ös fixet és a 70-300-at és a három kiváltására megveszem az 50-150-et. Ez a döntés viszont valahogy nem smakkolt, főleg a 85/1.8 eladásának gondolata fakasztott nagyonis valódi könnyeket, szóval a 85 marad. Eladom viszont az 50/1.4-et, amelyet soha nem tudtam igazán megszeretni, bár sokat használtam, nem érzem úgy, hogy megérné az árát, hogy annyival jobb lenne az 50/1.8-nál, mint amennyivel drágább. Utána biztosan nem fog fájni a szívem.

A 28/1.8 és az 50/1.4 eladásából tehát beszerzek egy Sigma 18-50/2.8 EX DC-t (sajnos nem HSM, ellenben a 20cm közelpont miatt rábiggyesztették a Macro feliratot), a telezoom szerepét pedig a 70-300 helyett a praktikusabb és sokoldalúbb 50-150 fogja betölteni. Ez némi ráfizetés - ha eladnám a 85/1.8-at, akkor még keresnék is a bolton, de nem vagyok hajlandó ilyen gaztettre. Egy jó Canon fix maradjon csak meg a gyűjteményben.

Pestre már remélhetőleg a Sigma 10-20 - Sigma 18-50 - Canon 85/1.8 trióval megyek (vasárnap utazom, hurráááá), az 50-150 megvételéről pedig a pesti utazás után hozok végleges döntést, mivel ott fogom nyüstölni-tesztelni, hogy meglássam: valóban olyan jó-e, mint amilyennek hangzik, vagy túl szép, hogy igaz legyen :)

A blog nagyrészt a DSLR fotózásról szól, de néha a kis Canon kompaktomat viszem magammal, és azzal is születnek elfogadható képek. A jó kompaktos fotók titkának azt tartom, hogy jöjjünk rá, mi az, amit kompakttal érdemes fotózni és ahhoz tartsuk magunkat. Egy kis gépből nem lehet krémes bokeh-t, ütős éjszakai fotókat, szuper portrékat kihozni. Persze van, akinek sikerül, de most rólunk,  földi halandókról lesz szó.
Már régebben készítettem egy albumot Flickr-en, amelyben azokat a fotókat gyűjtöttem össze, amelyek vagy kompakt géppel készültek, vagy témában és kivitelezésben olyanok, hogy egy kompakt géppel is elkészíthetők. (Itt most nem a 10.000 forintos mini, fullautomata gépre gondolok, hanem monyjuk egy olyan kompaktra, amely rendelkezik expokompenzációs lehetőségekkel, vagy egy olyan menüvel, ahol a ‘tájkép’, ‘havas táj’, ‘éjszakai fotó’ pontok megtalálhatók. Anyukám régi IXUS-a is ilyen, de a tulajdonomban lévő pár éves PowerShot is.)
Pár gondolat a kompakttal való fotózásról:
- Kis élességtartományt nehéz belőle kicsikarni. De a makró mód meglepően jól működik, úgyhogy érdekes közelképeket lehet készíteni. Jómagam hülye vagyok a makróhoz, de két tesztképet azért készítettem makró módban, hogy érzékeltessem, mennyi bokeh az, ami egy középkategóriás kompaktból kicsikarható. Az első kép a hagyományos makró módban készült, amely csak nagylátó állásban elérhető (zoomolni tehát nem lehet). A közelpont egész közel van a frontlencséhez, és a fókusz egész ügyesen eltalálja a tükrös gömböt. A háttér valamennyire elmosódik: nem lesz nagyon krémes, de kompakt géptől és nagylátó állástól úgy érzem, teljesen elfogadható.
A második kép makró nélkül készült (a makró üzemmód zoomoláskor automatikusan kikapcsol, mivel megnő a fókusztáv), itt  a tele állás által okozott háttérelmosással próbáltam variálni. Főleg, hogy így értelemszerűen kevesebb látszik a háttérből, é az egy darab könyvespolc talán nem annyira kusza, mint a fél szoba. Ti melyik beállítással makróznátok?
Visszatérve a kompaktos témákhoz: mint látjuk, a mélységélességgel való játék nem igazán járható út, ezért a jól fotózható témák között ott van a nagy mélységélességet igénylő tájkép, városkép, és állvány/kitámasztás esetén az épületbelső is. A legtöbb kompakt elég korrekt induló nagylátószöggel (24-28mm) rendelkezik, közelről fotózva még a nagylátótól megszokott érdekes torzításokat is kihozhatjuk belőlük.
Sok kompakt rendelkezik teljesen manuális beállításokkal, ezeket viszont gyakran csak a menüből, vagy többes gombnyomogatás után érjük el. Ezért én inkább a fotótémákat használom, a mérnökök a legtöbb esetben nagyon okosan programozták a gépet,tehát a ‘tájkép’ menütéma’ valószínűleg remekül alkalmas lesz a tájak fotózására, de általában van ‘akvárium’, ‘ablakon keresztül’ meg ’sport’ is, amelyek szintén jól használhatók az adott helyzetekben.
Sajnos a kompakt gépek leginkább arra nem alkalmasak, amelyre a legtöbben megvásárolják őket:  beltéri családi, gyerekfotózásra. Ehhez a témához nagy fényerő, lehetőleg nagy érzékelő, jól teljesíthető fényérzékenység és kevés fény esetén ügyesen kezelt külső vaku volna az ideális, vagyik egy kiskompakt szöges ellentéte. A beépített vaku használatától tisztelettel eltanácsolok mindenkit, és a fényszegény környezetben sem készülnek jó fotók. Persze a karácsonyfa előtt játszó gyerkőcöt meg kell örökíteni, vakufény ide, zajosság oda, de családi fotókhoz inkább a nappali, természetes fényt ajánlom, ilyenkor jó hasznát vehetjük a ‘gyermekek’ témának, amely segít élesen megörökíteni az izgő-mozgó célpontokat is. Nővérem Sony kiskompaktja rendelkezik arc- sőt mosolyfelismerő funkcióval is, és valóban működik, és bár kissé komolytalannak tűnik, jól szórakoztunk a tesztelés közben (a ‘idefigyelj, hogy ezek mit ki nem találnak, várjál, most ne röhögj, hadd érzékelje majd mikor mosolyogsz, na most vigyoroghatsz, ja még ne, elfelejtettem bekapcsolni’ jellegű helyzetek sok felszabadult nevetést és ezáltal természetes fotókat eredményezhetnek!)
A spontán éjszakai fotókban sosem fog jeleskedni a kompakt gépünk, de ha sikerül letámasztani vagy egy apró állványra tenni, akkor nagyonis használható felvételek készülhetnek, főleg, ha a kék óra fényeiben fotózunk és nem nehezítjük az érzékelő dolgát a tökfekete égbolttal, vízfelszínnel.
Egy utolsó tipp: a kompaktos fotóimba csak nagyon ritkán komponálom bele az eget, mivel az érzéeklő csak a legritkább esetben tud megközdeni az ég és az előtér közötti fényerő-különbséggel. Ez csak olyankor szokott sikerülni, amikor az ég és az előtér nagyjából ugyanolyan fényesek (alkonyat, ködös idő, késő délutáni kék ég).
Remélem, segített ez a poszt a kompakt gépet használóknak és a kompaktot másodgépként használó DSLR fotósoknak is! Kommentben szívesen látom az olvasók kompakt géppel lőtt legjobb, vagy épp javítani kívánt fotóit.

Created with Admarket’s flickrSLiDR.

Nemrég egy svéd adok-veszek oldalon böngészve belebotlottam egy csillagszűrőbe és azonnal lecsaptam rá. Régóta szerettem volna valamiféle ‘játék’ szűrőt használni, és a karácsonyi szezon közeledtével a csillagszűrő tökéletesnek tűnt. Példásan, 1 nap (!!!) alatt megérkezett a postaládámba a szűrő, aznap este már fel is tekertem és boldogan próbálgattam. Pár hete már megvan, ideje összegeznem a tapasztalatokat.
A csillagszűrő egy viszonylag egyszerű portéka, átlátszó üveg, és nagyon finom vonalakkal barázdált mintája van. Ezekből lesznek később a csillagok (a kis képen remekül látszik a szűrő mintája a bokeh krökben). Elsőre nem volt tiszta, hogy miből lesz csillag és mekkora és mitől függ az egész, de egy kis kísérletezéssel sikerült nagyjából rájönnöm a dolog nyitjára.
Előszöris a szűrt fényű lámpákból sajnos nem lesz csillag, tehát lágy fények mellett elhanyagolható a hatása. Legszebb csillagok az apró, éles fényű lámpákból lesznek, amelyeket nem takar semmilyen búra. A karácsonyfaizzók és a kis LED fények remek alanyok, kedvenc csillagszűrős fotóm ez az izzós faág. Az autók közül a xenonlámpás fényszórók a legjobbak, és a sima utcalámpákból is szép csillagzat lesz, csak nem árt vigyázni, nagyon könnyű átesni a ló túloldalára és iszonyat bling bling köntösbe bújtatni a várost. De karácsonykor pont megengedhető egy kis csillogás, van olyan fotóm, amely kimondottan az eltúlzott tündöklést használja ki hangulatelemként. Természetesen a szögtől is függ a csillag fényessége és mérete, ha a fényforrás pont a lencsére merőleges, akkor lesz a legnagyobb, legfényesebb a csillag is. De direkt lámpafénypontok mellett bármilyen éles csillogásból lehet csillag, pl. gyertyaláng, fémen megcsillanó lámpa vagy napfény, víztükrön megcsillanó nap, stb. A lehetőségek szinte korlátlanok, és amikor az ember túljutott az első elragadtatáson, igen jó komponálási és kreatív lehetőségek rejlenek a szűrőben, amely még egy polárnál is olcsóbb. Ami nekem legjobban tetszik benne, az az, hogy egészen tág rekesz mellett is lehet csillagosat fotózni, így egyazon képre ‘rajzolhatunk’ csillagot és bokeh-köröcskéket is. Tiszta orgia :)
A csillagszűrő jelenleg állandóan fent van egyik vagy másik 58mm-es fix obimon (ilyenből 3db van a tulajdonomban, ezért 58-as szűrőmérettel vásároltam a szűrőt is), a hatása nappali és csillagmentes fényeknél optikailag nem észrevehető, viszont az autofókuszt néha megtréfálja, szóval ha hosszabban fotózok napközben, azért leveszem.
Sajnos a neten nagyon kevés forrást találtam erről a szerethető játékszerről, a flickren a star filter csoportnak mindössze 11 tagja és 26 fotója van, és a szűrő optikai hatásáról is nagyon kevés dokumentációt találtam - ha valaki ügyesebb nálam, ne tartsa magában, érdekel a téma :)

Én ugyan soha nem értettem az 50mm őrületet - oké hogy szép és jó, de minek harsányan híresztelni, hogy ‘én olyan menő vagyok, hogy 50mm-n fotózok, mert beláttam a hatalmas értéket, és jófej módon még külön fotóblogot is indítottam az 50mm fotóimnak, mindegy milyen, csak 50mm legyen, mert azt olvastam a zinterneten, hogy az jó’ - szóval kicsit viccesnek tartom ezt az 50mm maszturbálást, dehát a trend az trend, még akkor is, ha történetesen jó dolgokat kap fel néha. Tény, hogy fotóim mintegy 65%-a készül 50mm objektívvel és a maradék egyharmadon osztozik meg a 10-20, a 28, a 85 és a 70-300. És ma reggel én is találtam egy jó kis kezdeményezést, amelyet megosztok veletek.
A Project 10-50 (katt ide) a 2010-es esztendőben 50mm-vel készült fotókat vár a flickr csoportjába. A dolog egyszerű: csatlakozz és tölts fel képeket. Az EXIF adatokat be kell szolgáltatni, és egyik feltétel, hogy zoom obival, 50es állásban nem kérnek képeket, csakis 50mm fix objektívvel készülteket. Természetesen már most lehet csatlakozni és feltölteni. Szerintem kipróbálom - egy saját 50mm blogot nevetségesnek tartok, de egy ilyen közösséghez szívesen csatlakozom.

Egy ideje megvan már az NDx1000 szűrőm, néhány hete intenzíven használom, elérkezett hát az ideje, hogy írjak róla egy kis összegzést.
Mivel a Hoya már nem gyártja a 77mm-es ND400 szűrőjét (náluk ez a megnevezése), kénytelen voltam a valamivel drágább B+W gyártó NDx1000 szűrőjét megvásárolni. Ez nem bizonyult rossz döntésnek, mivel az üveg igen jó minőségű és nem rontja a képminőséget. Egy érdekessége van: a színhőmérsékletet eltolja, a fotó melegebb színeket kap. Ez főleg felhőfotózás során hasznos, a felhők szép lilás pinkes árnyalatot kapnak, általában nem is korrigálom. Egy kis PS mentes csalás :)
A használatról
Egy szinte koromfekete üveglapról van szó. Nem is csoda, hiszen nevéhez hűen a szűrő ezerszeres záridőt generál a szűrő nélküli állapothoz képest. Ezért aztán speciális technikákhoz kell folyamodni a használata során. Először is állvány elengedhetetlen, hiszen az amúgy 1/1000 másodperces verőfényes felvétel kiexponálásához is 1 teljes másodpercre lesz szükségünk, de legtöbbször még ennél is sokkal hosszabb lesz a záridő (eddigi rekordom 7 és fél perc). Mivel a szűrőn átlátni nem lehet, előzőleg meg kell komponálni a fotót: gép állványra fel, fotó megszerkeszt, és a legfontosabb: megnézem a záridőt, majd igencsak hiányos matektudásommal megpróbálom beszorozni ezerrel. Hány másodperc lesz például 1/25 x 1000? Ezen néha megőrülök és irigykedve gondolok az iPhone tulajdonosokra, akik számára már egy külön appot is kifejlesztettek az ilyen záridők beszorzására.
(zárójel, de fontos: a kikalkulált záridőre mindig ráteszek 10-20 százalékot, tapasztalatom szerint jót tesz a képnek, kiemeli a fényeket. Nem kell félni, nem lesz zavaróan túlexpos a kép, csak részletesebb.)

Miután minden megvan, feltekerem a szűrő, BULB módba tekerem a tárcsát t és exponálok. Ehhez elengedhetetlen társ a távkioldóm: egy zsinór nélküli Hähnel kioldó. A kioldót a gépvázra csatlakoztatom, a különálló távirányítót pedig a kezemben szorongatom. Nagyon kényelmes ficsör, hogy nem kell végig lenyomva tartani a gombot a távkioldón sem, hanem 5 másodperc elteltével elengedhetem és a következő lenyomáskor lesz vége az exponak.

Utólag sajnos ki kell retusálnom pár hotpixelt, de nem vészes, főleg a 350D-hez képest meglepően kevés kiégett pixel maradt. Alant látjátok az eddig publikálásra méltó fotóimat az NDx1000-el.

Created with Admarket’s flickrSLiDR.

Created with Admarket’s flickrSLiDR.

Csak most látom, hogy majdnem egy hónapja nem volt új post. Mostanra terveztem párat, de őket megelőzi ez a soron kívüli, drámai történet. Bár ne kellene leírnom, bár sose történt volna meg.

Épp Rigában töltök néhány napot. A város gyönyörű, erről külön postban szeretnék írni. A szálloda egy nagyon festői negyedben van, közel az Óvároshoz. Tegnap délután a városból hazafelé tartottam a szállodához. Egy aluljárón kell átmenni a vasútállomás alatt. A Kata hátizsákom a hátamon volt biztonságosan becipzározva, benne a 450D a Canon 50/1.4-el, valamint az 4 másik obim. A lépcső tetején, fent a korláton, egy fiatal deszkás srác ücsörgött és a mobiljával babrált. Nagyon divatos cuccok voltak rajta és a lépcsőn felfele menet épp gondoltam, hogy milyen jó urban fotó lenne belőle, ha le merném fotózni, amikor éreztem, hogy nyitva a Kata és kifordult az alsó része, amely a fotós cuccokat tartalmazza. A súlyán is éreztem, hogy könnyebb. Mivel az aluljáró teljesen kihalt volt és senkit nem láttam elrohanni, azt hittem, hogy kiesett valami és hátranyúltam megnézni, hogy mi történt.

A táska nyitva, a gép hiányzott.

El tudjátok képzelni, mit érezhettem. Hátrafordultam, hogy vajon leesett a lépcsőn? Nem tudtam felfogni, hogy ellophatták, hiszen az égvilágon senkit nem láttam magam körül… csak forgolódtam, tapogattam a gép helyét és éreztem, hogy elönt a pánik.

A korláton ülő srác ekkor lekiáltott hozzám. Angolul szólt és mutatott előre, fel az utcára, hogy ott megy a két tolvaj. Annyira össze voltam zavarodva, hogy rá kellett kérdeznem, nem értettem, hogy mi van. Ismét előremutatott, egy férfi és egy nőre, akik mintegy 100 méterrel előttem sétáltak az utcán. Ugyan fel nem foghattam, hogyan kerülhettek ennyivel elém a kb 5-10 másodperc alatt, amíg a lépcsőn értetlenkedtem, de - egy életem, egy halálom - utánuk rohantam, hiszen ez volt az egyetlen esélyem.

Aki ismer, az tudja, hogy én és a futás nem vagyunk a legjobb barátok, sőt valaki, aki látott rohanni, egyszer boldogan megjegyezte, hogy sose gondolta volna, hogy egyszer élőben lát egy T-Rexet futás közben. Mégis sikerült utolérni őket, gondolom az adrenalin besegített egy kicsit. Szerencsére nem futottak, hanem nyugodtan sétáltak, másképp sose értem volna utol őket. A nő csak egy vékony topot és farmert viselt, táska sem volt nála, ezért a férfihoz fordultam, akinek egy kis dzseki volt a vállára vetve. Letéptem róla a dzsekit és valóban, ott lógott a vállán a gépem!
Gondolkodás nélkül elvettem tőle és rendőrért kiáltottam. A tolvaj nem ellenkezett, nem tiltakozott, csak a vállát vonogatta. Két idősebb hölgy megállt és amennyire az angoljukból kitelt, elmagyarázták, hogy ezek a tolvajok együtt dolgoznak a rendőrökkel, nem érdemes… Eözben a két tolvaj felszívódott.
Időközben a deszkás srác is odaért. Minden megtalálói díjat visszautasított, még egy sört sem akart elfogadni, amiért megmentette a gépem.

Az incidens után úrrá lett rajtam a remegés: leültem egy virágágyás szegélyére és csak remegtem egész testemben és néztem magam elé. Nem tudtam - és még mindig nem tudom - feldolgozni az ijedséget, a megkönnyebbülést, az egész incidenst. Pedig milyen banális dolog, naponta több tízezer turistával fordul elő a világ minden pontján…

Utólag, hogy volt időm elgondolkozni az eseten, iszonyúan szégyellem magam, amiért ez velem előfordulhatott. Hiszen oly biztos voltam benne, hogy ha valaki, akkor én nagyon vigyázok a fotós cuccaimra! Sokszor elképzeltem, hogy megpróbálják ellopni tőlem és mindig arra jutottam, hogy soha nem sikerülne. Valahogy úgy képzeltem a lopást, hogy kitépik a kezemből… ezért, ha elöl volt a gép, mindig a nyakamba akasztva lógott - még akkor is a nyakamban volt a pánt, ha állványon használtam. De bevallom, arra nem gondoltam, hogy ilyen szemtelen módon, észrevétlenül, a hátamról lopják el a gépet. Emlékszem, mit írtam anno a Kata biztonságosságáról:

‘ azért nem olyan egyszerű kiszedni ebből sem a gépet.
1. Ki kell nyitni egészen a cipzárt
2. ki kell húzni a hátizsák alját (mint egy fiók)
3. ki kell emelni a betétfalak között biztonságosan, zötykölődésmentesen rögzített gépet-objektívet.
Szóval nem egy fél másodperces meló és garantáltan észreveszed már az első fázist :) ‘
… és lám.

Amikor lopás áldozatai mesélnek, mindig azt mondják, hogy semmit nem éreztek, senki gyanús nem volt a környéken. És ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy ugyan már, micsoda bénaság - egy tolvajt simán fel lehet ismerni, kizárt, hogy az ember ne érezné, ha hozzányúlnak a táskájához. És lám, most én is ugyanezt mondom: képtelenség, hogy a látszólag kihalt lépcsőn hogy férhettek hozzá a táskámhoz és hogy iszkolhattak olyan gyorsan előre, hogy ne is gyaníthassam, hogy esetleg a közelemben voltak…

Nagyon röstellem, hogy hagytam megtörténni és nem győzöm áldani a szerencsémet (bár évek óta egy piszkosul szorgalmas őrangyalra gyanakszom, remélem elnyeri az Év Dolgozója címet) és irtó hálás vagyok a fiatalembernek, aki szólt. A járókelők amúgy nagyon kedvesek voltak, megálltak, megkérdezték, jól vagyok-e, sajnálkoztak, valaki vizet is adott.

Szóval végül hepiend lett a dologból, mégis nagyon kérek mindenkit: vigyázzatok a dolgaitokra nagyon! Én ezentúl mindig összefűzöm a hátizsák cipzárját. Elég egy kulcskarika, amelyre ráfűzzük a két cipzár húzóját (a legtöbb cipzárnak manapság kettő van) és rögtön nem lehet kinyitni, csak ha sokat piszmognak vele, azt pedig már észreveszi az ember. Amíg itt vagyok, addig hason fogom vinni a hátizsákot, bármennyire kényelmetlen is. És soha ne higgyétek, hogy a hátizsákotok jól álcázott. Én is azt hittem, hogy a Katáról csak egy fotós mondaná meg, hogy fényképezőgépet tartalmaz… nem számoltam a tolvajok felkészültségével. Sajnos haladnak a korral és nagyon ügyesek. Vigyázzatok, figyeljetek!

És ugye senki nem lepődik meg azon, hogy a tolvajok cigányok voltak…

Mivel a környéken rengeteg víz található (yes, I’m in heaven) újabban rákattantam a hosszú záridős fotókra, amelyek teljesen varázslatos kinézetet kölcsönöznek a legközönségesebb pocsolyának is. Ehhez beszereztem két ND szűrőt is, amelyek segítségével sokkal hosszabb záridőt érhetek el, akár fényes nappal is. Az ND szűrőzésnek megvan a sajátos technikája: a képet megkomponálni és élességet állítani szűrő nélkül kell, majd ha ez megvan, feltekerni a szűrőt, beállítani (vagy megsaccolni) a záridőt és exponálni. Majd szűrő ismét le, téma beállítása és így tovább. Nem kapkodó idegbetegeknek való elfoglaltság, annyi szent.

Most viszont rátaláltam egy csodás termékre, amely okos, hasznos és az állandó szűrőtekergetést is teljesen kiiktatja a fotós életéből. A neve Singh-Ray Vari-ND - ez egy olyan ND szűrő, amelyet polárszűrőhöz hasonlóan tekergethetünk, amíg a kívánt hatást elérjük - csak a hatás nem a polarizált fény kiszűrése, hanem a záridő hosszabbodása. A szűrő intenzitása 2 és 8 stop között változik, ez záridőben a következőképpen alakul: legenyhébb, 2-es álláson a záridő négyszeres, míg a 8-as, legerősebb álláson a záridő 250-szeres hosszabbodását eredményezi. Ez már igen szép eredmény és pl. csodálatos víztükröket, vízeséseket lehet alkotni vele. (Remélem jól számoltam, a biztonság kedvéért elloptam a gyártó oldaláról a táblázatot és megmutatom itt is.)

How Vari-ND slows down your shutter speed for a “typical” daylight scene
Without any filter on your lens Exposure = 1/500 sec.
Vari-ND on lens set to Min. density (2 stops) Exposure = 1/125 sec.
Vari-ND on lens set to middle density (5 stops) Exposure = 1/15 sec.
Vari-ND on lens set to Max. density (8 stops) Exposure = 1/2 sec.

A legfantasztikusabb az, hogy nem kell szűrőket cserélgetni, hanem a fényviszonyoknak, kívánt záridőnek megfelelően simán csak állítani rajta. A Vari-ND-t komponáláskor a legenyhébb állásba tekerem és komponálok, fókuszálok, majd egyszerűen növelem az intenzitását és exponálok. Ez egy igazi tájfotós csemege. Az ára borsos: 77mm, vékonyperemes kivitelben 390 dollárt kér érte a gyártó. De aki sokat használja, annak szerintem mindenképpen megéri. Most pedig megyek és meghirdetem eladásra a két ND szűrőmet :)

Created with Admarket’s flickrSLiDR.

Ezt a bejegyzést legalább annyira magamnak írom össze, mint másnak. Mivel közeleg a jó idő és lassan huzamosabb időt lehet tölteni a szabadban, szeretnék minél jobban ráállni a tájképfotózásra. Ha úgy érzitek, hogy valami alapvető vagy hasznos dolog kimaradt, szóljatok és bővítem a listát!
A munkamenet előtt szeretnék pár szót szólni a felszerelésről, úgyogy ez a post a kütyükről fog szólni. A vázról itt nem ejtek szót, mert szerintem nagyjából mindegy, hogy egy 300D-vel vagy egy 5D-vel indul neki az ember tájképet fotózni. Ha a váz zárja megbízhatóan működik és rögzíti a képet, a gép nagyjából teljesítette is a feladatát. Persze irtó kényelmes a 450D élőképe, meg az 5D nagy és világos keresője is szuper, de véleményem szerint ezek inkább kényelmi ficsörök, mint döntő tényezők.

Objektívek
A nagylátószögű objektív nyilvánvaló alapkellék, ezekből többet is kipróbáltam már.
A kitobi (Canon EF-S 18-55/3.5-5.6) szűk rekesznél teljesen korrektül rajzolt, azonban a fókusz pontatlan, lassú és megbízhatatlan volt, az olcsó tubusból kifolyólag könnyen elmozdult AF állásban is.
A Sigma 17-70/2.8-4.5 irtóra bejött és egészen a Sigma 10-20/4-5.6 EX Dc HSM megérkeztéig sirattam, hogy el kellett adnom. Ha valaki szeretne egy megbízható, olcsó allround zoomot, akkor nagyon ajánlom a 17-70et, egészen 450D-ig befejezőleg. Kiss Ákos nem volt jó véleménnyel róla a 40D-n.
A 10-20 fenomenális darab, nem fényerős, de tájképhez nem is szükséges, szinte kizárólag f11 és f13 között használom. Egyedi képi világáról, érdekes jellegzetességeiről ebben a postban írtam.
Az ultranagylátó mellé azonban nem árt egy hagyományos nagylátó zoom, az én álmom jelenleg a Sigma 18-50/2.8 EX DC HSM, amivel viszont be kell érnem, az a ‘második kitobi’, a Sigma 18-50/3.5-5.6 DC. No ezt az obit sem ajánlom senkinek, rosszul, bizonytalanul fókuszál, csak sokadjára jön össze egy expo és ezzel hosszú távon értékes perceket vesztegetünk. Amúgy a rajzolatával elégedett vagyok.
A nagylátón kívül én szoktam hurcolni az alap- és a teleobjektívemet, ha valami kis részletet szeretnék megörökíteni és jól jön a bokeh mint képelem, vagy pl. a teleobjektív remekül szolgálhat, ha messzi, ködös-párás hegyeket, dombokat akarok lefotózni.
A tapasztalt fotósok általában fix objektívekre esküsznek, és képminőség, felbontás, rajzolat szempontjából igazuk van. Én viszont szeretem, ha akár egy enyhe zoom van az obiban, szerintem rugalmasabban lehet dolgozni velük.

Állvány
A világ legjobb objektívje sem ér semennyit egy jó állvány nélkül. Egy ideje egy Manfrotto 190XPROB állványt hurcolok (köszi Niko :D), Manfrotto460MG 3D fejjel. Megvilágosodás volt számomra ez a kombináció, ki se mozdulok nélkülük, és úgy érzem, eddig alulbecsültem az állvány jelentőségét a képminőségben. (Nagyon nem mindegy, hogy ez az állvány kicsi, kompakt és könnyű, nem macerás akár egész nap hordozni, ellentétben pl. Timbi régi nagy Giottos állványával, amelyet minden bizonnyal izmos férfihátakról fantáziálva tervezett meg a mérnök.) Ezt az állványt is nyugodt szívvel ajánlom, nagyon stabil, a kihúzható középoszlop zseniális, gyakorlatilag nincs olyan beállítás, amelyet ne lehetne megvalósítani. A pici fejet pedig egyenesen imádom, nincsenek útban a hosszú karok-csápok-tekerők.

Szűrők
A Sigma 10-20 egyetlen hátránya, hogy a 77mm szűrőmenethez egy vagyonba kerül minden szűrő. Szerencsére kaptam hozzá egy UV és egy polárt, utóbbi szinte lencsevédőként, majdnem permanensen fent van az objektíven. Csak akkor veszem le, ha valamilyen másik szűrőt helyezek fel, hogy azért ne fotózzak túl sok üvegrétegen keresztül. De ha égbolt van a fotón, ott munkába lép a polár.
A másik kedvenc szűrőm az ND8, ezzel akkor is szép hosszú záridős expokat tudok kicsalogatni a gépből, ha még nincs elég sötét. Ha több perces expot akarok, szépen elmosódott vízzel, alkonyatkor vagy a kék órában, akkor ez a szűrő a megoldás. 3 stop filternek is nevezik az ánglusok, és ebben jól benne van, hogy kb 3 lépés rekesznek felel meg a fényelnyelő ereje.
A szűrőket a végtelenségig lehet gyűjtögetni, az én listámon most egy átmenetes ND8 következik, mert jelenleg kénytelen vagyok 2 expoból megoldani azt, amit egy átmenetes szűrővel egy kattintással elérhetnék: a sötétebb égbolt és a világosabb előtér kombinációját. Ha az égboltot prioritálom, az előtér siralmasan bebukik, ha viszont az előtérre mérek fényt, az ég lesz színtelen, bármilyen szép fényeim vannak.

Nice to have kategória
A legínyencebb csemege pedig egy ND1000 szűrő lenne, más szabvány szerint egy 10 stop filter , amely már egészen extrém hosszú záridőket eredményez és annyira sötét, hogy semmit nem látni rajta, hanem expo előtt kell beállítani mindent, majd feltekerni, elindítani a távkioldót és komótosan meginni egy kávét :) ha sikerül beszerezni ezeket a csodákat, okvetlenül beszámolok az eredményekről.
Ezen kívül sokan használják a Cokin lapszűrő rendszert, amelyhez kapható hagyományos ND és kékszűrő, valamint szinte végtelen számú kreatív és színes szűrő. Egy Dániában élő kedves fotós ismerősöm csodákat alkot velük.

Egyéb
Karácsonyra egy zsinór nélküli távkioldót kaptam, ez nagyban megkönnyíti a bemozdulásmentes fotók készítését, főleg, ha B záridőt használok (hosszabb, mint 30mp). Télire pedig beszereztem egy meleg kötött lábszárvédőt (olyat, mint amilyet a táncosok használnak, marginálisan több kecsességgel, mint én), és egy snowboard kabátot, amelyben teljesen szabadon mozgok, nem akadályoz abban sem, ha kedvem szottyan leheverni a földre egy kompozíció kedvéért.
Szokták mondani a pótakkut, és csak helyeselni tudok, bár megjegyzem, a 450D akkuja még soha nem hagyott cserben. Szinte a leghihetetlenebb alkatrésze a gépnek, mondhatni korlátlanul bírja a gyűrődést: hosszú, több perces expok, végtelen live-view használat, mindezt -10 fokban meg se kottyan neki. Némileg felelőtlen módon ezért határozatlan időre elhalasztottam a pótakku vásárlását.
Újabban pedig a 350D-t is beteszem a fotós hátizsákba, mint másodvázat, az 50/1.4 objektívvel szerelve. Mérete, súlya igazán minimális és így kiküszöbölhetem a folyamatos objektívcserét: a 450D kapja a 10-20-ast. Kis hátránya ennek, hogy kétféle akku, kétféle memóriakártya is szükséges.
A post holnap folytatódik, a saját munkamenetemet fogom bemutatni tájképek fotózásakor.

Amikor a Canon EOS 400D-ben megjelent az első szenzortisztító mechanizmus, nagy visszhangot keltett a médiában és a felhasználók között is. Sokan gyanakodva szimatolták az új találmányt és nem sok jót néztek ki belőle. A Pixinfo egy remek (bár mára kissé elavult) cikket is közzétett a különböző in-house tisztítók teszteléséről. Ennek megfelelően érdeklődve vártam, hogy a 450D beépített tisztítója hogy fog majd működni. A 350D ugyanis egyre siralmasabb állatpotban volt: rendszeres körtefecskendőzés ellenére is 60-80 pöttyöt kellett kiretusálnom a szűk rekesszel készült fotókról - nem mindig eredményesen.
A 450D immár ötödik hónapja van meg és bár nagyon gyakran cserélek objektívet, eddig egyetlen pici szösz vagy porszem sem jelent meg a képeimen - a homogén felületű, szűk rekesszel készülteken sem. Ez igen kellemes meglepetés! A beállítás szerint be- és kikapcsoláskor is kap egy-egy tisztítást az érzékelő.
Ennek azért is örülök, mert a szakszervíz, ahova az 50/.14-et vittem javítani, 800 koronát (mintegy 20.000 forint) kér el egy alapos, vegyszeres tisztításért…

Nemrégiben egy váratlan tartozékkal gazdagodott a fotós felszerelésem: vettem egy hátizsákot. Nehezen szántam el magam erre a lépésre, de végül nem maradt választásom, mert az oldaltáska viselése iszonyú fájdalmakat okozott az amúgyis kikopott vállamnak. Betértem hát egy boltba és elkezdtem próbálgatni a hátizsákokat. A válsztás a Kata DR-465 modelljére esett, nem utolsósorban a gyönyörű, vidám és praktikus csibesárga belső bélés miatt :) A hagyományos táskák fekete belsejével ellentétben itt azonnal megtalálok mindent, nem kell a (gyakran fekete) kütyüket fekete táskában keresgélni.
A hátizsák számomra újszerű módon tartalmazza a felszerelést: a felső része az egyéb, személyes tárgyaknak van fenntartva és magát a fotós felszerelést az alsó, ‘kihúzható’ zsebben tárolja az ember. Az első blikkre szerény méretű fakk meglepően tágas: középre elfér benne egy obival szerelt váz, és kétoldalt 2-2 rekesz van objektívek, vakuk számára. Mivel nekem nincs vakum, így összesen egy vázat és 5 kis vagy közepes méretű objektívet vihetek magammal. A rekeszeket elválasztó falak tépőzárasak, kiemelhetők, tehát ha valakinek nagyméretű objektívet kell vinnie, annak is csinálhat helyet. De a hosszúkos Sigma 70-300 és a 77mm széles 10-20 is simán elfér a standard rekeszben, a kisebb alapobjektívekről nem is beszélve.
Az egyik hátsó rekeszben egy esővédő huzat is helyet kapott, szintén gyönyörűséges élénksárga színben. A fotós részből a teljes betétrendszer kiemelhető, ezáltal hagyományos hátizsákot varázsolhatunk a DR-465-ből, ha épp nem fotózni indulunk.
A kártyáknak, tartozékoknak, tartalék kiskompaktnak a felső rekesz külső részén megtalálható három méretes zseb ad otthont. A tágas felső részt is ellátták belső zsebekkel, ahova naplót, tollakat, mobiltelefont tehetünk.
A hátizsák külseje is tele van apró, figyelmes részletekkel: két hurokkal a bőröndünk vontató nyelére rögzíthejtük a hátizsákot, egyik oldalzsebből egy praktikus palacktartót húzhatunk ki, másik oldalon pedig egy kisebb állványt is ráakaszthatunk.
Az elrendezés tehát teljesen rendben van. De a legkellemesebb meglepetés mégis akkor ért, amikor a teljes felszerelésemet tartalmazó hátizsákot a vállamra emeltem. Pihekönnyű, alig érezni a súlyát - ez részben nyilván a megoszlott súlynak, részben viszont a remekül megtervezett, széles és jól párnázott pántoknak köszönhető. A vállaim sírva rebegnek hálát minden egyes lépésnél.
Aggódtam, hogy majd nem lesz olyan könnyű és gördülékeny az objektívcsere, mint az oldaltáskánál. De rájöttem, hogy ez sem igaz: amikor tájképet fotózom, úgyis leteszem magam mellé a hátizsákot, és akkor ugyanolyan könnyen elérem a cuccokat, mint az oldaltáskában. Nem egy kapkodó idegbetegeknek való műfaj :)
Egy szó, mint száz: nagyon élvezem az új hátizsákot, a hátamnak is jobbat tesz, szóval átálltam a hátizsákot favorizálók táborába. A Kata DR-465-öt pedig azoknak ajánlom, akik egy kis vagy közepes méretű DSLR és 3-4 objektív tulajdonosai és gyakran szeretik magukkal hurcolni a teljes felszerelést kirándulni, túrázni, utazn