A postot Ziebinek ajánlom :)

Ismét utolért az ősszel menetrendszerűen érkező húgyúti fertőzés. Nőtársaim tudják, miről van szó, férfi olvasóim pedig örüljenek a szerencséjüknek: az ő esetükben egy ilyen betegség olyasmi lehet, mint zsiráfnak a hányás. No de nem ragozom! Úgy éreztem, másfél év után illene ellátogatnom egy orvoshoz, beiratkoznom háziorvosi listára stb. A lakásomhoz legközelebb eső körzeti rendelőt egy magáncég üzemelteti (olyasmi rendszerben, mint otthon a Hospinvest, de mégsem - a mégsem része rögtön következik, írom, írom). Felhívtam őket, hogy szeretnék ellátogatni hozzájuk, mert hólyagügyi kellemetlenségeim vannak. A kedves, készséges nővér kérdezte, mikor óhajtok menni.
- Hát munkaidő után esetleg lehet valamikor?
- Természetesen!
- Húha, akkor mondjuk holnap, hat körül?
- Ma is jöhetsz, vannak szabad időpontjaink este.
- Ma nem tudok, mert csak kilencre érnék oda…
- Este kilenc? Tökéletes, tízig tartunk nyitva.

Szóval még aznap este fogadott az orvos. Mondták, hogy néhány perccel korábban érkezzek, hogy tudjak vizeletmintát adni. Úgy is lett, bementem, pisiltem, kb. két percet vártam az orvosra, aki kedvesen fogadott, meghallgatta a panaszomat, érdeklődött, kérdezett. Majd elmagyarázta, hogy mit találtak a vizeletben és mit fog rá felírni. Adott még néhány tanácsot és felírta a receptet. Itt ért a következő kisebb sokk.

A recept nem ám úgy van, hogy a kezedbe nyomnak egy cetlit. A doki beírta a gyógyszertárhálózat központi rendszerébe, hogy Solymosi Réka xxxxxx-xxxx személyi számú illető egy doboz yyyyyy felvételére jogosult. Ennyi. Mivel este már zárva volt a helyi patika, a nővér adott két szemet a gyógyszerből, ingyen, hogy még aznap este megkezdhessem a kezelést. Másnap pedig bementem a nekem szimpatikus gyógyszertárba, bemondtam a személyi számomat és kiadták a gyógyszert. Spaceage? Igen.

Mennyi az annyi? A vizitdíj a körzeti orvosnál 140 korona (3900ft), ugyan nem egy nagy összeg, de a fizetésemhez képest azért több, mint az otthon hisztit keltő 300 forint. 140 korona mondjuk egy főétel egy alacsonyabb árfekvésű étteremben, vagy két rövidital egy koktélbárban, vagy másfél mozijegy. A gyógyszerért további 125 koronát fizettem. Hogy ne nőjenek az égig a fák, évente max 900 koronát kell fizetni a vizitdíjért és 1800-at a gyógyszerért. Ha ezt a határt elértem, onnantól abban az évben már nem kell fizetnem.
 

Köszönöm, gyógyulgatok, csak a penicilin iszonyatosan fáraszt.

Szóval pihent agyból itt is bőven van. A svédek köztudottan rajonganak mindenféle fitnesz meg egészséges meg wellness találmányért, boldogan tömik magukba az étrendkiegészítőket és a kiejthetetlen nevű országok mocsaraiból származó méregdrága gyógyszirupokat. Az utóbbi idők legnépszerűbb vudukütyüje a szöges fakírszőnyeg. Esküszöm az élő Istenre, hogy nem viccelek. Képzeljenek a kedves olvasók maguk elé egy kb akkora méretű szőnyegecskét, amekkorát a fürdőszobában teszünk a kád elé, tehát a fél hát+a popó egy része pont rá is fér. Ez a gumiszőnyeg telides teli van kis szegecsekkel. Kurva kemény és tényleg nagyon szűr, rátettem a kacsómat egy boltban. Namármost az emberek halál komolyan elhiszik, hogy ez a szőnyeg, pontosabban a rajta való fekvés, mindenféle nyavalyát képes meggyógyítani, úgymint a stresszbetegséget (wtf?), hátfájást, gyomorpanaszokat, érrendszeri bajokat és még nagyon sok minden mást. Komolyan, tisztára mint a száz évvel ezelőtt gyártott csodaszirupok, amelyek a szívbajtól a diabéteszen át a szifiliszig mindent gyógyítottak. És egy ilyen szőnyegért elkérnek olyan 6-700 koronát, tehát 15-20 ezer forintot. Megjegyzem, az előállítási költsége kb. az ezrede lehet, kemény és puha gumi vagy műanyag, ennyi. És az emberek veszik, mint a cukrot. Nagy a jólét…

Aztán ugyanez az ember csodálkozik, ha elviszik a házát meg az autóját, mert mérhetetlen konzumidiotizmusában már minden lehetséges és lehetetlen hitelt felvett. A konzumidióták itt is szép számban tenyésznek, errefelé mondjuk divatosabb a márkás ruhára, drága nyaralásra, vitorlásra költeni a provident hitelt. Azaz itt nem is provident van, hanem úgynevezett sms-hitelek. Ez úgy megy, hogy különböző hitelintézetekhez egy sms-ben lehet hitelkérelmet küldeni amolyan párezer koronás gyorshitelekre. Több száz százalék kamattal, persze. A pénzt akár azonnal is átutalják, aztán nyögd a kamatot. A minap egy bulvárlap öles címszavakban háborgott, amiért Gipsz Jakabné kénytelen eladni a kanapéját, mert másképp nem tudná fizetni az sms-hitelt. Jóreggelt, bazemg, mégis mit képzeltél, hogy a kanapén ülve kiszarod magadból a törlesztési díjat?

na szóval nem minden bezzeg itten, van itt bazzeg is bőven :D

A svédek egyik kedvelt uzsonnája, a téli kiruccanások, sífutások elengedhetetlen kelléke a gyümölcsleves. No nem a magyar fahéjas, fogásként felszolgált levesére kell gondolni. A svéd gyümölcslevest a legtöbben készen vásárolják (van porból készíthető is, de arra még nem vetemedtem rá. A legnépszerűbb változat a blåbärssoppa, azaz áfonyaleves. Teljesen sima, csak néhol akad benne egy kis passzírozatlan héj vagy magdarabka. A boltban fillérekért árulják, 10 korona (250 ft) körül van egy liter. Tejesdoboz-szerű tetrapakban kapható és nagyon nagyon finom. Elég sűrű állagú, keményítővel és pektinnel sürítik. Egy másik népszerű változat csipkebogyóból készül, ez teljesen sima állagú. A piac legnagyobb részét ez a kétfajta fedi le, de vannak újítások is: én most egy vegyes gyümölcslevest kortyolgatok. Tartalma a doboz szerint: gyümölcs, víz, cukor (9%), citromsav. Magas a C-vitamintartalma és a tápértéke.
A gyümölcslevest lehet enni/inni hidegen és melegen egyaránt. Télen isteni finom termoszból inni a meleg áfonyalevest a kiránduláson. A híres Vasaloppet sífutás is elképzelhetetlen áfonyaleves nélkül: a sportolók a vitamin- és energiatartalom miatt isszák. Desszertként is találkoztam vele: hidegen tálkákba merik és egy gombóc vaníliafagylaltot tesznek a közepére.

Egy évvel ezelőtt a BKV Figyelőn már megjelent a stockholmi tömegközlekedésről szóló írásom. Úgy gondoltam, id is kiteszem, és az egy éves tapasztalatokkal frissítem, aktualizálom.

Mint újdonsült stockholmi lakos, érdeklődve figyelem a tömegközlekedést és folyamatosan párhuzamokat vonok a BKV-val. Ez nem mindig lehetséges, mert egészen más a város felépítése: egy része kemény sziklára, másik része apró szigetekre épült, ezáltal a kiterjedése is nagy és egészen különleges kihívásokkal kellett megküzdenie a közlekedési vállalatnak, amikor a múlt század során kiépítették a tömegközlekedési rendszert.

A közlekedés két nagy tengelyen folyik: metró és autóbusz. Ezen kívül megemlítendő még a helyi vasút, amelyből többfajta is van, és a hajózás azokra a szigetekre, ahova nem vezet híd. Létezik ezen kívül egy darab villamosnak nevezhető valami is :) De a legtöbben metróval és/vagy autóbusszal utaznak nap mint nap.

A metró

Három fő metróvonal van: a piros, a zöld és a kék. Mindhárom vonal több ágra bomlik a külvárosokban, ami nagyon praktikus megoldás, hiszen ha csak a belső részeken mozgunk, akkor bármelyik zöld (vagy kék vagy piros) szerelvényre felülhetünk csak a külső állomásokon kell ügyelni, hogy melyik zöld vonalon utazunk.

Metrószerelvény az Universitetet állomáson

A metróban beléptetőkapu üzemel, jegyet és bérletet automatákban, trafikokban és az ügyfélközpontban lehet vásárolni. Nagy pozitívum, hogy sem az állomásokat, sem a szerelvényeket nem pakolták tele óriásplakátokkal és egyéb reklámmal az elviselhetetlenség határáig. A padló is reklámmentes.

A buszokról

Sokféle busz közlekedik a hatalmas kiterjedésű városban: piros ’normál’ és kék expressz buszok. Eddig Volvo, MAN és Scania gyártmányút láttam. Nagyon kényelmes, komfortos szekerek, az ülések rendesen párnázottak. A legtöbb buszon gyönyörű tisztaság uralkodik, a nap ellen védő függönyöket sem tépték le, nem koszolták össze. Annak ellenére, hogy a buszok nem járnak gyakran (csúcsidőben 5-10 perc a követési ideje a leggyakoribb járatoknak), ritkán van tömeg a buszjáratokon. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a vonalakat a budapesti 7es buszcsaládhoz hasonlóan osztották be: egy-egy területre sok járat megy, csak az utolsó néhány megálló és a végállomás van eltérő helyen. Ezzel a legyezőszerű hálózattal sikeresen megszüntették a tülekedést. Még csúcsidőben sem látni álló embert a buszon. Ami érdekes, hogy a svéd közbiztonság nem a legfantasztikusabb: nagyon magas a fiatalok körében elkövetett bűnözés: vandalizmus, kisebb rablások, verekedés. Ezért minden buszon dómkamerák figyelnek a rendre, és a sofőr kis LCD képernyőn figyelheti, hogy mi történik a buszon.  Egy csuklós járművön nem kevesebb, mint hat darab kamera figyel. Az SL teljes területén videofelvétel készül az utasokról, pardon nincs. De nem is tüntetnek ellene; az utasok belátják, hogy saját védelmük érdekében történik mindez.

SL Volvo busz

Jegyek, bérletek

A metróhálózat egészére érvényes 1 órás jegy 30 korona (720 forint). Ez a városhatáron belül a buszokra és helyi vasutakra is érvényes. Bérletből 1 napos (2700ft), 3, 7 és 30 napos létezik, utóbbi 18.630 forintba kerül* és az egész városra érvényes. A bérlet egy kis kartonfecni, hátán mágnescsíkkal, ezt a beléptetőkapuban nyíló kis résen kell lehúzni és nyílik is. A bérlet elejére a lejárati dátumot nyomtatják, ezt felszálláskor a buszsofőrnek kell felmutatni. Érvényes jegy és bérlet nélkül tehát sehol nem lehet utazni.  A buszokra ezért csak elsőajtós felszállás van, ismétlem: kb. a budapestivel azonos lakossszám mellett ez nagyon jól működik. Minden állomáson van egy peronőr, akitől lehet jegyet vásárolni, valamint ha sok poggyásszal érkezel, megsérült a bérleted stb, segít kézzel kinyitni a kaput és beenged.

Read more »

Az allemansrätt egy igazi svéd fogalom. Szó szerint fordítva kb. annyit tesz: ‘mindenki joga’. A gyakorlatban pedig hatalmas és értékes szabadságot ad az országban bóklászó turistáknak.
Az allemansrätt még a 16. századból származik, amikortól törvénybe foglalták, hogy az utazók szedhetnek bogyós gyümölcsöt (bär) és gombát az erdőben. Ez a része a mai napig érvényes, és hozzájött még sok fontos dolog is.
Néhány pont az Allemansrättből:
- Szedhetsz bogyókat és gombát és virágokat - természetesen védett virágot nem.
- Magánterületen is járhatsz, kivéve magánház kertjét és előterét.
- Ugyanígy magánterületen is sátorozhatsz 1-1 éjszakát.
- Gyalogosan és biciklivel magánútra is bemehetsz (ez általában valakinek a saját birtokán lévő, kis út, ahonnan a tulajnak joga van kitiltani a motorforgalmat)
- A természetvédelmi előírásokat és a józan észt követve rakhatsz tüzet a természetben
- Fürödni , korcsolyázni szinte bárhol lehet, a hajót kikötni és egyet-egyet éjszakázni szintén
- Magánbirtok olyan részeiről, amelyre érvényes az allemansrätt, nem lehet kerítéssel kizárni az embereket (példa: nagyon sok erdő van magánszemélyek, vadásztársaságok tulajdonában, de ezt jó eséllyel soha nem tudod meg, mert nincs elkerítve, hanem mehetsz, sátorozhatsz benne nyugodtan)
 

Az Allemansrätt persze egészen pontosan le is van írva a törvénykönyvben, de a svéd természetvédelmi hivatal szerint egyetlen mondatot kell észben tartani: Ne zavarj - Ne rongálj!

És akkor nem lehet nagy gond.

Ez még egy olyan dolog, amely a bizalomra, kölcsönös tiszteletre alapul és a svédek igen büszkék arra, hogy ez náluk évszázadok óta működik.
 

Az előző postban egy kommentelő feltette a kérdést, hogy hol is van az otthonom, hol érzem magam otthon. Ez annyira összetett kérdés, hogy inkább egy külön postot szentelek neki.
Ugye eddig három országban éltem huzamosabb ideig, és mindháromban az élet egy-egy meghatározó szakaszában. Mindhárom ország más és más módon formált, a személyiségem más és más oldalait határozta meg.
Románia: 0-10 év. Az ember azt gondolná, ez régvolt és nem emlékszem sok mindenre és amúgyis más világ volt. De épp ellenkezőleg: nagyon tisztán emlékszem mindenre: a hétköznapokra, az ünnepekre, a helyzetünkre, a minket körülvevő körülményekre, sőt, a politikai helyzetet is felfogtam, már amennyire gyerekfejjel lehetett. Szüleim szűkszavúan ugyan, de tárgyilagosan magyarázták el, hogy pl. miért nincs épp villany, vagy fűtés, vagy melegvíz, vagy benzin, vagy felvágott a tízórai vajas kenyérre.
Ezen kívül az otthonom rendkívül fontos a mai napig, talán azért, mert a kivándorlás után sokáig görcsösen kapaszkodtam a régi emlékekbe és szinte szentté vált minden, ami otthoni volt - a kimenekített könyvek, apró emlékek, otthoni kaják, hagyományok. A rengeteg költözésen, hurcolkodáson túl is most is van a polcomon pár olyan könyv, amely gyerekkoromban a gyerekszobám polcán állt. Valahol mindig visszanyúlnak azok a gyökerek és ennek nagyon örülök. Azt hiszem, ezért is tudom értékelni, amim van - ezt főleg itt, Stockholmban az új ismerőseim jelzik, hogy milyen érdekes, hogy én mindennek tudok örülni. Na még szép :)
Dél-Svédország: 10-23. Végülis itt nőttem fel, no azt nem mondanám, hogy a fejem lágya benőtt, de az iskolát nagyrészt itt jártam ki. Ez megint más szempontból volt hasznos. Megtanultam egy idegen nyelvet, magamévá tettem egy kultúrát és a svéd oktatási rendszerből rengeteget profitáltam. Belenevelődtem a kényelembe, a biztonságba, a nyugalomba. Megtanultam, hogyan működik egy jól szervezett, jóléti társadalom. Barátok, ismerősök - persze az élet nagyrészt az iskola körül forgott.A legjobb barátnőm a mai napig svéd, bár belőle is olyan nemzetközi globetrotter lett, mint belőlem.
Budapest: 23-29. Ez a hat év is meghatározó időszaka volt a fejlődésemnek, hiszen lényegében ekkor lett belőlem felnőtt (már amennyire én valaha felnövök, haha). Ez hatalmas lépés volt abból a szempontból, hogy a biztonságból kiléptem a szakadékba. Az egyetemi évek alatt végig otthon laktam, az egyetem 20km-re lévén a szülői háztól. Ezért roppant védett környezetben éltem 23 éves koromig, amikor Pestre költöztem egy utolsó egyetemi év és későbbi munkavállalás céljából. Az egyetemi év gyerekjáték volt, de utána munkát találni, kapcsolati rendszer nélkül elhelyezkedni, ügyeket intézni, letelepedni, lakást találni - embert próbáló feladatok voltak és az ártatlanságom, a világba vetett naiv hitem egy kis részét itt el is veszítettem. De nem mindet! Az pedig maga volt a gyönyör, hogy a küzdelmes hétköznapok ellenére is magyar környezetben voltam, a barátaim ismerték a TV macit és a kockásfülű nyulat meg a kempingsajtot, és a Balcsira mentünk kirándulni. Pesten a közös nyelvi és kulturális örökség miatt éreztem magam otthon az első perctől kezdve. Valahogy jobban szót értek magyar embertársaimmal, akik hozzám hasonlóan nagyobb kanállal eszik az életet, mint a svédek: jobban örülünk, szomorúbban búsulunk, szeretni és gyűlölni is szenvedélyesebben tudunk.

A post ugyanolyan kusza, mint a gondolataim, ha erre a kérdésre kell választ adnom. Mindhárom hely más és más okok miatt az otthonom. Nem érzem magam gyökértelennek, és azt gondolom, hogy ez a tiritarka háttér sok élettapasztalatot adott és sokmindenre megtanított, aminek csak örülhetek. És mindenhonnan magammal hordom a kis batyumban azokat a pici kincseket, amelyek a legértékesebbek az adott helyről.

A blog olvasói számára nem ismeretlen tény, hogy aktívan részt veszek a bloghu-n folyó kommentelésben. Én sem vagyok különb a Deákné vásznánál, legtöbbször az Index címlapján megjelenő blogokhoz szólok hozzá, no meg van néhány blog, ahova rendszeresen visszatérek olvasni, vitatkozni.
Ennek következményeképpen sok új barátot, de sok ‘ellenséget’, vagy inkább ellenfelet is szereztem. Utóbbiak szerint hogy jövök én ahhoz, hogy külföldről, hovatovább a tutijó Svédországból osztom az észt, és egyáltalán mi közöm nekem ahhoz, ami otthon történik? Mit tudhatok én? Nekem úgyis olyan jó dolgom van, csak felveszem a hatalmas fizetést, néha kattintgatok a drága fényképezőgépemmel és a kényelmes mennyországból osztom az észt.
Ezeknek a nyájas kommentelőtársaknak szánom a mai postot, némileg más szemszögből is megvilágítva a fentieket.
Kedves kommentelőtárs! Te hogy kezelnéd a helyzetet, ha felhívnának egy cégtől, hogy menj külföldre dolgozni. Adnak neked munkát, egy elfogadható, abszolút korrekt (de semmiképpen nem milliomos) fizetést. A lakást viszont oldd meg magadnak, egy olyan városban, amely világhírre tett szert a nehéz lakáshelyzetéről. Az adott városban nem ismersz senkit, írd és mondd egy árva lelket sem. Az egész országban két, azaz kettő darab embert ismersz, ők is 650 km-re laknak a várostól, ahova hívtak dolgozni.  Az állásajánlat elfogadásával mintegy kétezer kilométert teszel magad és a szeretteid, barátaid, megszokott környezeted közé és egy olyan helyre mész, ahol az első időt mindenképpen szinte teljes elszigeteltségben és magányban fogod végigcsinálni. (Ez olyan, mintha Budapesten dolgoznál és a két legközelebb élő rokonod/ismerősöd Drezdában élne, az összes többi pedig Barcelonában. Ugye de fasza? Te mennél?)

Amennyiben úgy döntesz, hogy mégis elfogadod ezt az ajánlatot, megérkezel a városba. Mindössze néhány napig van egy átmeneti szállásod, ezalatt lázasan keresel egy lakást, miközben elkezded a munkádat az új helyen. Az irodában senkit nem ismersz, a főnököd ideje jórészét külföldön tölti, nincs aki eligazítson. Szabadidőd a lakáskereséssel telik. Nyár van, a fél ország szabadságon, az ismerkedés, barátszerzés, lakáskeresés, munkába vlaó beilleszkedés egyaránt nehézkes. Próbálod kiismerni magad a városban, megtanulni a közlekedést. A nyelvet beszéled, ez az egyetlen előnyöd, amúgy teljesen idegen, ismeretlen helyen vagy és napokig nem szólsz egy szót senkihez. Otthon az interneten görcsösen kapaszkodsz az otthon maradt barátokba, miközben mardos a honvágy és naponta többször is felteszed magadnak a kérdést, hogy tulajdonképpen mi a fenét is keresel te itt. Az egyetlen hobbid és örömforrásod, a fotózás is stagnál, mert már olyannyira unod a saját társaságodat, hogy kimozdulni sincs kedved. Vidám ütemben hatalmasodik el rajtad a depresszió, ha hajlamos volnál rá, lehet hogy el is kapna.

Lassan befejeződnek a szabadságok, a kollégák visszatérnek a munkahelyre, a város is benépesül, kicsivel könnyebb lesz a helyzet. Azonban stabil lakhatást csak 8 hónap elteltével találsz egy jó adag szerencsével, és hovatovább egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy minimális baráti ismeretségi kör kialakuljon, hogy legyen valaki, akit felhívhatsz, ha szeretnél elmenni egy moziba, koncertre vagy csak dumálni egy kicsit.

Mindezt nem panaszkodásként írom, mert első perctől kezdve a fentiek ellenére is tudtam értékelni, amim van és amilyen lehetőséget kaptam - és most már eljutottam oda is, hogy elmondhatom: elégedett vagyok, szakmailag és magánéletben egyaránt. De az elmúlt egy évet ettől függetlenül a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. És csak azért írtam le ezt a nagyon őszinte vallomást, hogy rávilágítsak: itt sem rénszarvaskolbászból (ami egyébként nagyon finom) fonják a kerítést a bájos valkűr lányok és délceg viking fiúk. Köszönöm a figyelmet.

Ha Magyarországon csütörtökre esik egy ünnepnap, akkor a pénteket előző szombaton ledolgozzák és irány a hosszú hétvége. Így a GDP sem sérül, állandó a munkanapok száma és mindenki boldog.
Svédországban ez nincs ilyen katonásan megoldva. Az ünnepnapot követő nap a klämdag ‘beszorított nap’, és ahogy a neve is mutatja, valóban kényelmetlenül feszeng az ünnepnap és a hétvége között. Valamilyen furcsa okból a szekuláris Svédországban olyan obskurus egyházi ünnepeket is ünnepnapként tartanak, mint a vízkereszt vagy Krisztus mennybemenetele (szegény tótawé itt el is pusztulna idegességében), a szokásos ünnepnapokon kívül meg van továbbá Szentivánéj meg nemzeti ünnep is, ezért aztán évente párszor előfordul az ilyen klämdag szituáció.
A klämdag elvileg olyan munkanap, mint bármely másik - azonban ilyenkor kihalt a város, üresek a munkahelyek, áll az egész ország. Sokan szabadnapot vesznek ki, és nem ritkaság a lógás sem. Általánosan elfogadott tény, hogy bár hivatalosan munkanap, mégis számolnak azzal, hogy gyakorlatilag aznap is áll az ország.
Ha a klämdag péntekre esik, normál bérezés jár érte, ha viszont hétfőre, akkor már a kollektív szerződésben meghatározott pótlékot is utalják az erre jogosultaknak, mivel a szabályozás szerint az az igazi klämdag, amelyet egy pirosbetűs nap követ.
Lazán idekapcsolódik, hogy ha egy nagyobb ünnep munkanapra esik, akkor előző nap az irodákban csak félnapot dolgoznak. Szeretem :)

A szokásos élelmiszerboltban bóklásztam a zöldségpult környékén, amikor a következőre lettem figyelmes:
Egy takaros fonott kosárban szép banánfürtök hevertek. A kosár oldalán egy táblácska: ‘Banán az éhes gyerekeknek’. A kosár a megszokottnál alacsonyabb polcon volt elhelyezve, hogy a bevásárlás közben megéhezett, nyűgösődő gyerekek könnyen hozzáférjenek és vehessenek belőle.
Egyszerű kis kedveskedés, filléres figyelmesség a bolt részéről. Goodwill értéke felbecsülhetetlen.
Persze ehhez az is kell, hogy a nyájas vásárlóközönség ne éljen vissza az apró ajándékkal és ne mindenki tömje két pofára az ingyen gyümölcsöt.
 

Pesten jártam fejtágításon. Utolsó nap iszonyúan megfájdult a bölcsességfogam: letört belőle egy darab, az egész forró volt, gyulladt és az élesz szilánk is sértette az ínyemet. Roppant kellemetlen volt, ezért miután hazaérkeztem Stockholmba, hétfő reggel már hívtam is a körzeti fogorvosi rendelőt (az SZTK megfelelője), hogy mehetek-e ambuláns betegként, mert sürgős lenne. Persze, menjek oda tizenegyre és meglátják, mit tehetnek.
A recepciós szerint biztosan nem fognak foglalkozni aznap. De amikor sorra kerültem és a fogorvos benézett a számba és elsápadt, akkor tudtam, hogy azonnal segíteni fognak rajtam.
Nem volt egyszerű. Még a röntgen is kihívást okozott, mert olyan hátul volt a fog, és öklendeztem a torkomhoz lenyomott röntgenlapkától. De a fiatal orvosnő és a még fiatalabb asszisztensnő nem adták fel és végül megszületett a felvétel. Elhatározták, hogy megpróbálják műtét nélkül kihúzni.
Három érzéstelenítőt kaptam: kettőt a foghoz és egyet az ínybe. Az asszisztensnő minden szuri után várt és megpiszkálta a fogat, hogy mennyire vagyok érzékeny. Amikor már egész erőteljesen tevékenykedett és én csak bambán néztem ki a fejemből, nekifogtak a húzásnak. Mintegy öt percig iszonyú vehemenciával dolgoztak rajtam, el se tudom mondani, hogy micsoda erővel cibálták azt a fogat. Pár szilánk még lejött róla, de aztán győzött a kis filigrán fogorvosnő. A szétmarcangolt fogat nem mutatta meg, egyből a kukába került.
Kaptam két géztampont a fog helyére, felvilágosítást az elkövetkező pár napos diétáról, majd kifáradtam a recepcióhoz és kifizettem a járulékot, pontosan 1.500 koronát (~40.000 forint) és hazamentem. Ennyi a személyes hozzájárulás, az önrész, a vizsgálat + röntgen + komplikált fogkivétel fejében. Soknak tűnhet, de vegyük figyelembe az itteni bérszínvonalat is, valamint azt, hogy mit is kapok a pénzemért?
* Csillogó, legújabb technikával felszerelt, hangulatos rendelőkben látnak el a
* kipihent, kedves, megbízható szakképzésű orvosok és ápolók, ha kell - mint látjuk - * sürgős esetben azonnal, nem küldözgetnek ide-oda.
* Nem sajnálják az érzéstelenítőt (mennyi horrort hallottam Magyarországon, ahol a foghúzáshoz, töméshez nem adnak érzéstelenítőt! Hát csoda, hogy nem járnak fogorvoshoz az emberek? Én is tapasztaltam, hogy ugyanezt a fogamat egy magyar fogorvos teljes érzéstelenítés nélkül állt neki kihúzni, alig bírtam menekülni a hentes székéből) és
* nem fognak neki a beavatkozásnak addig, amíg fájdalmat érzek.
* Folyamatosan magyarázzák, hogy most épp mi történik, hogy ne érezzem magam bizonytalanul.
* Ha látják, hogy félek vagy ideges vagyok, kedves hangon nyugtatnak és már-már zavarba hozó módon dicsérnek, hogy milyen jól megy és milyen remekül haladunk.
* Kezelés után pedig ellátnak a kellő felvilágosítással, hogy a lehető leggyorsabb gyógyulást érjem el.
* És ha hiszitek, ha nem: egyetlen percig sem fájt a foghúzás vagy a helye, olyan jól dolgozott a doki.

Szóval elég elmenni a legközelebbi SZTK fogorvoshoz és ilyen prémium színvonalú ellátásban részesül az ember. Megbízható, kiszámítható, stabil, jó. Mint egy Volvo :)