Ma reggel az időzónánkban talán elsőként vettem részt a Scott Kelby által meghirdetett World Wide Photowalk-on. Ez egyszerűen egy fotóséta, amelyet a mai napon a világ összes pontján lebonyolítanak. Az elképzelés: amatőr és profi fotósok találkoznak, ismerkednek, jól érzik magukat és fotóznak. Magyarországon is lesz ma, ha jól tudom, kettő, kíváncsian várom az ottani képeket, beszámolókat. Hadd következzen a sajátom.

A hajnali 4-kor induló fotósétára neveztem be, mivel a délutáni már betelt, mire jelentkeztem. Négykor találkoztunk hát a belvárosban. Vagy 25 bátor jelentkező akadt. A sétavezető röviden ismertette az útvonalat és elindultunk.
Nagyon örültem, hogy ennyi ismeretlen arcot látok és igyekeztem beszédbe elegyedni az emberekkel. Ez azonban hamar kudarcba fulladt. Akik korábbról ismerték egymást, szigorúan egymással mentek és beszélgettek, akik egyedül érkeztek, roppant mód vigyáztak, hogy végig egyedül haladjanak és ne érintkezzenek másokkal. A pesti Flickr és egyéb fotós találkozásokról ismerős kedélyes beszélgetés, mások felszerelésének kivesézése, próbálgatása, fotótémák közös kidolgozása és megvitatása itt elképzelhetetlennek tűnt.
Amikor láttam, hogy ez valami újfajta, hallgatag és befordulós fotóséta lesz, a (fotóstársaim áthúzva) körülöttem magányosan bandukoló fotós vadidegeneket néztem a szemem sarkából. A társaság nagy része 25 és 40 közötti férfi volt. Önállóan érkező nő rajtam kívül egyetlenegy volt; rajtunk kívül még két barátnő képviselte a gyengébbik nemet: ők vitték párjuknak az állványt és az uzsonnás táskát. (És most az olvasók azt hiszik, hogy viccelek, pedig.) A fényképezőgépek átlagosan a Nikon D300 és Canon 5D szintjén mozogtak; Nikkor obikat nem ismerek, de Canonból kizárólag piros csíkosat/fehéret láttam és folyton eszembe jutottak a magyarországi fotóstalik, ahova a népek fele kompakt vagy bridge géppel érkezik és mégis olyan nagyon jól érzi magát mindenki. Kíváncsian várom a (fotóstársak áthúzva) körülöttem magányosan bandukoló vadidegen fotósok képeit a sétáról. Nem mintha én kiemelkedőt alkottam volna: egy tótágast állított szűrős sablonképtől eltekintve a törlendő kategóriába tartozik az a 11 fotó, amit a séta végén gyomlálva ímmel-ámmal megtartottam.
A séta végén leültünk egy kis parkban és mindenki elővette a magával hozott reggelit. Néma csendben folyt a táplálkozás, néha valaki megszólalt, hogy ‘hát ez bizony nem volt rossz!’, mire a többiek helyeslően mormogták, hogy ‘hát bizony, bizony nem!’ Ez volt a séta ’social’ része. Mit mondjak, elbűvölő volt.
A végén a vezetőnk tartott egy kis értekezést a fotóséta weboldaláról, ahova a jól sikerült fotók értékes nyeremények reményében feltölthetők, majd lassan szétszéledt a társaság. Új ismeretségek nem köttettek, egymás fotóit sem nézegettük meg az LCD-n. Én is hazajöttem, aludtam, most pedig megyek, mert msnen keres a cimbi, akivel a legutóbbi pesti flickr talin haverkodtunk össze.

Epilógus: Néhányan talán emlékeznek arra a novemberi flickr talira (amelyet, ironikus módon, a stockholm social n. csoport szervezett), ahol a megadott időpontban és helyszínen egyesegyedül én jelentem meg a tizenegynéhány jelentkezőből. Később érkezett egy idősebb úr is. Ennyi volt a nagy stockholmi flickr tali. Az és ezen esemény után úgy döntöttem, nem feccolok több időt, energiát és bosszúságot a svéd fotósokkal való ismeretség keresésébe.

De hogy mégse záruljon olyan kedvetlenül a post, svédül értő olvasóim derülésére íme ez a klip, amely, azt hiszem, mindent elmond. Jó szórakozást hozzá!